NA MI POV:
Az idő gyorsan szállt,már több mint egy hónapja dolgozom együtt Min Hwan-al. Ma este,egy jó kis rock zenekar lépett fel a bárban. Nem voltak annyira népszerűek,de akik eljöttek a kis mini koncertre nagyon jól érezték magukat! Ahogy mi is,mert pár számot mi is végigtombolhattunk,mert Jung Min beállt Min Hwan helyére a pultba. Vidáman emeltük magasba a kezünket,ahogy az igazi rockerek és mikor nem emeltem,akkor Min Hwan elkapta a kezem és összezárva tartotta a magasba mind a kettőnk kezét. Először meglepődtem,de a mosolya minden gondolatot kiűzött a fejemből és hagytam,hogy a rock zene a dübörgő dob ritmusos hangja elvarázsoljon. Így ugráltunk a koncert végéig.- Köszönjük,hogy itt voltatok! –búcsúzott el az énekes. Min Hwan még mindig fogta a kezemet,csak akkor kaptunk észbe,mikor Seung Hyun ránk vigyorgott és a kezünkre mutatott. Hírtelen engedtük el egymást.
- Megyek vissza dolgozni! –mondta a fejét vakargatva Min Hwan.
- Ühm…- bólintottam.
- Na Mi?
- Hmm? – néztem Seung Hyunra.
- Mit gondolsz Min Hwanról?
- Mit kellene gondolnom róla?
- Hát… Milyennek látod?
Egy percig elgondolkodtam,hogy kötelező-e nekem erre a kérdésre válaszolnom,de a végén úgy döntöttem,hogy őszinte leszek.
- Nos… Aranyos,kedves,segítőkész,figyelmes és nagyon szorgos,de miért kérdezed?
- A-ani!- dadogott- Csak kíváncsi voltam. - ennyivel annyiba is maradt.
- Ma nem zártunk valami jó estét. - ült le közénk a főnök,záróra után.
- Annyira nem lehet rossz.
- Nem,de a zenekar nem hozott nagy profitot.
- Pedig olyan jól játszottak!- mondta Seung hyun.
- De miért hagyták itt a felszereléseket?
- Kölcsön hangszerek,holnap jön érte a futár.
- Kipróbálhatom? – csillant fel Min Hwan szeme.
- Tudsz dobolni? –lepődtem meg.
- Nem,annyira nem.
- Míg én a gitárokat nyúztam ,Min Hwan mindig a dobokat püfölte,egész jól ment neki annak idején.
- Nem is igaz!
- Halljuk! – tapsoltam.
Min Hwan beült a dobok mögé. Mintha oda született volna,nagyon jól állt neki,és bár édesen kisfiús volt,mégis menő és férfias.Amint elkezdte a szám is tátva maradt, Seung Hyun felkapta a gitárt és együtt játszottak.
- Menj! –lökött meg a főnököm.
- Hová?
- Énekelni.
Felmentem a színpadra, elég bátortalan voltam,mert ugyan mit énekelhetnék én,amit ők ismernek? Min Hwanra néztem,aki mindig zavarba tudott hozni a mosolyával. A mikrofon előtt állva tanácstalan voltam.
- Seung Hyun,emlékszel arra amit 2.-ban mindig játszottunk a zene teremben?
- Persze!
- Akkor azt játsszuk.
Elkezdték… kellett egy kis idő,mire rájöttem melyik dal is az amelyik szól,de szerencsére rájöttem és énekelni kezdtem. Fogalmam nem volt,hogy Min Hwan honnan tudta,hogy ismerem ezt a dalt,pusztán véletlen lenne?
Mivel csak egy gyors összecsapott zenekar lettünk erre a három percre sokszor hibáztunk,de jót nevettünk magunkon. A dal végén Min Hwan ritmusos dobolásba kezdett,mi pedig elhagytuk a színpadot és lentről néztük a vadul püfölő fiút.
Teljesen leizzadt és már lihegett.
- Ahh a régi szép idők,mikor kifulladásig ütötte a dobokat…
- Nagyon belejött…- mondta Jung Min karba tett kézzel.
- Igen.. –néztem csodálkozva.
- Na elég legyen már! –parancsolta le a porondról a kifáradt fiút.
Egész éjszaka álmatlanul forgolódtam,mert Min Hwan arca előttem lebegett. A mosolya ,a keze ahogy az én kezemet fogja ,teljesen összezavarodottnak éreztem magam.
Másnap reggel,vagyis inkább már ebédidőben útra keltem egy adag Ramen-el a kezemben,hogy meglepjem a főnököm.
- Főnök! –kopogtam be az irodájába és már nyitottam is az ajtót.
- Gyere be Na Mi! Mi szél hozott ,csak nem műszakot akarsz cserélni?
- Nem szándékozom felborítani a napi rutinom,csak hoztam egy kis rament! Edd meg gyorsan,mert megdagad a tészta.
- Ohh… - lepődött meg. - Milyen figyelmes.
- Ugyan… Csak gondoltam szeretnél egy kis változatosságot az éttermi kaja után. S mivel itt nem árulunk rament,arra gondoltam,hogy örülnél neki. - nyújtottam felé az edényt.
- Jól gondoltad. - vette el mosolyogva.
- Hyung? –nyitott be Seung Hyun.
- Ahh.. elnézést,nem tudtam,hogy itt vagy Na Mi.
- Semmi baj,már megyek is!
- Köszönöm Na Mi!
- Majd máskor is meglepem! –mosolyogtam és kimentem.
- Hyung.. csak azért jövök,hogy ma én leszek Min Hwan helyett,mert beteg lett. - hallottam Seung Hyun szavait,miközben becsuktam az ajtót. Kicsit aggódtam Min Hwan miatt,biztos azért lett beteg,mert tegnap úgy leizzadt és hűvös volt az éjszaka,így megvártam míg kijön az irodából.
- Seung Hyun? –léptem elé. - Baj lenne ,ha meglátogatnám Min Hwan-t?
- Nem hiszem!
- Akkor megadod a címét?
- Persze!- odalépett a pulthoz és felírta nekem.
- Köszi! –vettem el és már rohantam is a buszhoz,ami sajnos csak negyed óra múlva indult. Gondolkodtam rajta,hogy elsétáljak-e addig,de inkább bementem a szupermarketbe és a patikába venni pár dolgot.
Felszálltam a buszra és a kis csomagomat szorongatva, azon gondolkodtam,hogy jó ötlet-e elmenni hozzá? S mikor már az ajtaja előtt álltam akkor is bizonytalanul tétovázott a kezem az ajtó felett.
Nem mertem bekopogni,de nem is kellett,mert mintha Min Hwan megérezte volna,hogy ott vagyok,kinyitotta az ajtót.
- Noona? –lepődött meg.
- Szia! én… csak… meg akartam nézni,hogy jól vagy-e? Hová mész?Pihenned kellene.
- Éhes vagyok,úgy gondoltam,hogy eszek valamit.
- Csinálok neked valamit! A betegnek ágyban a helye.
- Tényleg? –csillant fel a szeme és szélesebbre tárta az ajtót. Ahogy beléptem azt gondoltam,hogy mivel fiú lakás,majd mindenhol zoknik és egyéb ruhadarabok lesznek,de nagy meglepetésemre mindenhol tisztaság volt.
- Ezt a gyógyszert vedd be.
- Noona de cuki vagy,hogy aggódsz!- mosolygott én pedig fülig pirultam.
- Ne beszélj hülyeséget,csak menj és pihenj le.
- Nem! Segítek!
- Min Hwan! – szóltam rá parancsolóan.
- Jól van! Oké! –emelte fel a kezét megadóan.
Ahogy kinyitottam a hűtőt ,nem volt benne semmi,egy ételesen és pár üveg vízen kívül. - Aigoo… Mit eszik ez a gyerek? Min Hwan…- fordultam hátra,hogy lássam,de édesen aludt az ágyára dőlve. Elkészítettem a kását és odavittem neki ,még mindig aludt,leguggoltam mellé és néztem a karján alvó fiút. A szeméből elsöpörtem a haját. Olyan szép mandulavágású szeme volt még így lehunyva is,hogy a tekintetem az arcára ragadt. Ébredezett,ezért gyorsan leültem a szőnyegre és az ölembe vettem a tálcát. Felébredt és felült.
- Tessék edd meg.
- Woww,de jól néz ki! –a szeme csak úgy csillogott,bár lehet csak a láztól.
- Noona?
- Hmm? –kaptam fel a fejem.
- Szerettem volna már elkérni a számod,megadod?
- Ühm…- bólintottam ő pedig felém nyújtotta a telefonját és beleírtam a számom.
- Tessék,és most egyél…- intettem neki a fejemmel a tányér felé.
Mikor megfogtam a homlokát még én is meglepődtem,nem hogy még ő,de próbáltam természetesen viselkedni.
- Elég magas lázad van! Egyél és aludj tovább.
- Semmi bajom, egy nap és kiheverem.
- Azért pihenned kell.
- Persze,majd kipihenem. - A kezem még mindig a homlokán volt,és egymás szemébe néztünk. Elkaptam a kezem és felálltam ő pedig evett tovább,amíg én a többi vásárolt holmit bepakoltam a hűtőbe.” Mi van velem? Miért viselkedek így? Miféle érzelmeket táplálok eziránt a fiú iránt? Nem lehet,nem hagyhatom,hogy köztünk több legyen,mint barátság.”
- Ahh Noona,ez isteni volt. - kanalazta ki a kását az utolsó cseppig. Elhoztam a tányért és elkezdtem mosogatni,egy pár percig csak üres fejjel engedtem a vizet,mígnem elmélkedésemet,vagy inkább bambulásomat Min Hwan ölelő karjai szakították meg.
- Min Hwan?- lepődtem meg és megfeszültem a karjai között,de ő csak a hátamhoz simult és ölelt tovább.
- Gomawo Noona! –suttogta.
- Min Hwan…
- Ne haragudj Noona! Maradj velem. - suttogta a fülembe,szapora légzését éreztem a nyakamon.
- Min Hwan…- fordultam meg,hogy vele szemben álljak.
- Én nem tudom,hogy mi van velem! Nem szoktam így viselkedni,azt hiszem nagyon kedvellek Noona.
- Ne mond ezt,hisz nem is ismersz! –mondtam neki halkan. –Nem tudod a múltam, azt sem tudod merre haladok vagy ,hogy milyen az életem.
- Ezek nekem nem számítanak ,az a sok vidám nap,amit veled töltök,hogy mindig mosolygok ha te mosolyogsz vagy megmosolyogtathatlak. Nem érdekel a múltad nekem csak te számítasz!Elzárkózol,nem akarsz magadról beszélni… Legalább engedd meg,hogy megismerjelek!
- fogta meg a nyakam,a keze nagy volt,erős és forró.
- Nem engedhetem! És ne kedvelj engem Min Hwan,mert fájni fog,és én nem akarok neked fájdalmat okozni. - vettem le a kezét a nyakamról és az oldalához tettem.
- Miért Noona?
- Ne kérdezd Min Hwan! Nem akarom elmondani,de mi nem lehetünk egymásba szerelmesek ennyi az egész! – a mosogatóhoz fordultam elmostam a tányért .
- Ha felébredtél vedd be a másik adag gyógyszert és van még a kásából is! Hagylak pihenni.
- Noona…- szólt utánam,de nem álltam meg,hanem szinte futva mentem el és hagytam ott a kissé szomorúnak tűnt Min Hwant. Ahol a nyakamat fogta,jéghidegnek éreztem a keze forrósága után.
- Mit művelek? – motyogtam a sírás szélén. - Nem szerethet belém. Nem lehet! –ráztam a fejem és beugrott a mosolya és az elmúlt egy hónap amit vele töltöttem. - Lehet én is beleszerettem? –álltam meg hirtelen a forgalmas utcán. - Nem! Az nem lehet!- indultam el megint és már szaladnom kellett,hogy elérjem a buszt. Végig Min Hwan járt a fejemben,a dörmögő nevetése a férfias keze a nyakamon…
MIN HWAN POV:
Hajnalban ébredtem fel ,s már sokkal jobban éreztem magam. Bevettem a maradék gyógyszerem és megettem Noona finom főztjét. Először azt hittem,hogy álmodtam,hogy itt volt,de nem álom volt. Nem voltam hajlandó feladni őt, így lezuhanyoztam felöltöztem és futottam a bárba,mivel hajnali kettő és három között még nem járnak a buszok.
- Min Hwan! –lepődtek meg a többiek mikor lihegve a térdeimre támaszkodva megálltam a pult előtt.
- Mi történt? –kérdezte Seung Hyun.
- Semmi,csak gondoltam meglátogatlak benneteket.
- Halálra ijeszted az emberiséget!- ripakodott rám a jó barátom.
- he-he –vigyorogtam a fejemet vakarva. - Na Mi?
- Hátul van szedi össze a cuccait! Siet haza. - mondta Jung Min.
Bólintottam egy nagyot és elindultam a hátsó ajtó felé,amin általában távozni szoktunk.
- Na Mi? –mentem felé,de mikor megfordult megijedtem a felrepedt száját látva.
- Mi történt a száddal?
- Ohh…- nyúlt oda. - Semmi különös,csak a barátnőmmel este ki akartuk próbálni,milyen baseball-ozni és hát rosszul ütöttem. - nevetett. - Ügyetlen vagyok.
- Legközelebb szólj és segítek neked,vigyázz magadra jobban.
- Min Hwan,hidd el értékelem a kedvességed,a bókjaid,a szándékodat is tudom,de kérlek,ne kerülj hozzám közelebb!
- Nem értelek Noona!
-Min Hwan,csak értsd meg,hogy mi nem lehetünk együtt,köztünk a barátságon több soha nem történhet. Kérlek értsd meg ,mert ha nem megy,az mindkettőnknek fájni fog. Ne szeress belém! - újra ott hagyott,de utána szaladtam.
- És ha ez már megtörtént? És ha már szeretlek? – kiabáltam utána. Megállt ,de nem fordult hátra.
- Mi van akkor ,ha már szerelmes vagyok beléd? Komolyan mondtam,hogy kedvellek.
- Min Hwan…- sétált oda hozzám és felnézett rám. - Én is kedvellek,ezt nem tudom letagadni,mert akkor nem csak neked,hanem magamnak is hazudnék,mert mindig felvidítasz,örömet okoz,ha nevetsz és mosolyogsz,szimplán ha látom a mosolyod én is mosolygok,de amit mondtam,azt komolyan mondtam… Érted?
- Értem! –mondtam bánatosan.
- Ne legyél szomorú,mi barátok leszünk mindig! Ugye azért még barátok maradhatunk?
- Persze! Nincs semmi baj Noona,megértem. Valahogy éreztem,hogy…
- Na Mi? –hallottam egy hangot a távolból. Na Mi meglepődött és lehúzott a földre,a konténerek mögött guggoltunk a keze a számra tapadt az ujjával pedig jelzett,hogy maradjak csendben.
- Mennem kell,sajnálom,majd beszélünk! –suttogta és óvatosan levette a kezét a számról. Gyorsan elszaladt,s mikor felálltam,hogy megnézzem kivel ment el,nem volt sehol.
- Ez nagyon furcsa volt. Miért kellett elbújni? – néztem a sötét semmibe és tudni akartam,hogy miért volt olyan a tekintete.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése