Amikor odaértünk,nagyon meglepődtem,hogy valójában hová is jöttünk! Nem értettem,hogy mit keresünk itt,így csak némán követtem tovább! „ Talán a nagyszüleit jöttünk meglátogatni?” gondoltam én,de nem akartam találgatni. A portás Ahjummának intett egyet ,de nem mentünk oda csak sétáltunk tovább a vanilia színű falak között.
- Miért jöttünk ide? – kérdeztem meg,mert a türelmetlenségem nagyobb volt.
- Önkéntes vagyok. - álltunk meg egy teli ablak előtt és néztünk be az idősekre,akik az asztalnál kártyáztak és beszélgettek.
- Ezek az idős emberek szinte egyedül vannak,távol a családjuktól,van akiknek már nincs is családjuk és minden napjuk magányosan telik. Mikor időm engedi,eljövök hozzájuk és énekelek,olvasok,játszom,vagy beszélgetek velük. Látod azt az idős hölgyet a sarokban? – mutatott egy idős asszonyra.
- Ühüm!- bólintottam.
- Ő az én fogadott nagymamám. Gyere!
Bementünk a terembe, Na Mi-t mindenki nagy mosollyal fogadta!
- Ne csaljon harabeoji! – érintette meg nevetve a kártyázó bácsi vállát.
- Szoktam én olyat te lány? – nevetett.
- Természetesen nem! – simogatta meg az idős ember hátát,aki csak kacarászott vidáman,még akkor is,mikor már eljöttünk onnan.
- Halmeoni! Hogy érzi magát? – álltunk meg előtte.
- Na Mi! –ragyogott fel az asszony szeme.
- Elhoztam egy nagyon kedves barátom!- mutatott rám.
- Üdvözlöm Choi Min Hwan a nevem!
- Örvendek! –nézett rólam Na Mi-ra.- Még soha nem hoztál ide barátot.
- Ugye nem baj,hogy eljöttem!? –ijedtem meg picit.
- Nem fiam! Mindenkit szívesen látunk itt! De most Na Mi ,annyira szeretnénk,ha énekelnél nekünk.
- Most?- lepődött meg Na Mi.
- Olyan régen jártál itt.
- Két napja Halmeoni!
- Az nekem nagyon sok idő! – tapsolt egy párat remegő kezeivel és körbenézett.
- Na Mi énekelni fog nekünk. Menj lányom! –nézett ránk. Na Mi elkapta a pólóm szélét és próbált jelezni,hogy menjek vele. Követtem.
Összekulcsolta maga előtt a kezét és meghajolt.
- Üdvözöljük önöket! Ma az egyik kedves barátom szeretne előadni egy dalt.
- Igen!- suttogta.
- Én nem szeretek szerepelni! –tiltakoztam.
- Én sem! De majd besegítek,ha elakadsz! Lécci! –nézett fel rám.
- Oké! –adtam meg magam.Odamentem a komplett karaoke rendszerhez! (Hogy mik nincsenek egy idős otthonban!?)
És kiválasztottam egy számot. Elindítottam a zenét és a kezembe vettem a mikrofont.
NA MI POV:
Úgy gondoltam,hogy kicsit bedobom a mély vízbe a mosoly fiút,de a legnagyobb meglepettségemre mikor elkezdett énekelni még a számat is eltátottam. Az érzelmes előadás mellett,nagyon szép hangja volt. A szeméből lehetett látni,hogy átérzi a szerelmes dal minden szavát. Leültem a vele szemben lévő asztalhoz és onnan figyeltem az érdekes előadást.
A dal végén olyan zavarban volt,hogy leguggolva legyezte az arcát és a száját nyalogatta. Odamentem elé és már nem tudtam ellenállni,leguggoltam én is, és megcsíptem az arcát. Rögtön odakapott.- Noona!?- fogta piros arcát meglepetten.
- Én jövök! –mosolyogtam rá és elvettem a mikrofont.
Mint egy kisgyerek,csillogó szemekkel nézett rám,ugyanarról a helyről,ahol én ültem pár perccel korábban. Zavarban voltam,próbáltam nem ránézni. A produkció végén Min Hwan odajött mellém és még énekeltünk együtt egy dalt. Nagyon élveztem,ahogy a közönségünk is,ugyanis vas tapsot kaptunk ,mikor meghajoltunk.
- Halmeoni,menjünk le kicsit a kertbe levegőzni! – fogtam meg a tolókocsit és tolni kezdtem lefelé.
- Min Hwan jössz?- néztem hátra a társalgó fiúra.
- Egy pillanat! –intett. Megvártam míg udvariasan kezet ráz az idős úrral és ténylegesen elindultunk a kertbe. Bár még így is lemaradt mögöttünk egy picit. A nap úgy sütött ránk,hogy szinte égetett,egy pad elé toltam a kocsit a fa árnyékába és leültem.
- Hogy érzi magát?
- Jól vagyok! És úgy látom,te is sokkal vidámabb vagy!
- uhm!- bólintottam.
- Asszonyom! – hajolt oda Halmeoni elé Min Hwan és egy szál virágot nyújtott felé.
Annyira meglepődtem a kedvességén,hogy nem akartam elhinni.
- Ohhoohhooo…- nevetett nagyi. - Köszönöm! A legnagyobb meglepetés akkor ért,mikor felém nyújtott egy szál virágot. Félénken vettem el tőle,de annyira édesen és tisztán mosolygott,hogy a szívem mintha facsarták volna. Nem tudtam volna megmondani,mit éreztem abban a pillanatban.
- Igazi úriember vagy! – mondta a fogadott nagymamám.
- Ugyan…- pirult el Min Hwan és én is piros voltam,amit Halmeoni észre is vett,mert némán mosolyogva fürkészte az arcom. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Teljesen kiszáradtam! Min Hwan hoznál nekünk egy kis vizet? – nézett fel rá kerekesszékéből.
- Persze! Rögtön jövök!
Csak néztem utána,ahogy távolodott el tőlem.
- Ő lenne az?
- Ahh tessék? – kaptam fel a fejem.
- Ő miatta vagy ilyen vidám?
- Miatta lenne? – kérdeztem vissza.
- Ő az akire vártál?
- Nem várok senkire Halmeoni! Nem tehetek semmit.
- Csak akkor nem tehetsz semmit,ha nem akarsz!
- Nehéz mosolyogni tudja jól! De mikor vele vagyok a mosolyom mindig őszinte.
- Észrevettem. És én tudom a legjobban,milyen nehéz neked nem?
- De igen! Akkor azt is tudja,hogy nem lehetek szerelmes!
- Lehetsz! Lehet, nem minden úgy alakult,ahogy azt kislánykorodban megálmodtad,és az élet nagyon kegyetlen veled,de mindig van idő,hogy boldog légy! Erről nem tehetsz,hogy ez így történt!
- Nem Halmeoni,erről csak én tehetek! Jobban kellett volna magamra vigyáznom!
- Soha nincs késő változtatni a sorsunkon! Látom küldesz ez ellen a fiú ellen,de ugye tudod,hogy nem tudsz elmenekülni!
- Ezt a csatát én fogom megnyerni és nem leszek szerelmes! Ezt már nagyon rég eldöntöttem! Mindenkinek így a legjobb!
- Az idő megy! Ne bánj meg semmit! Csak rajtad áll,hogyan fogod eltölteni az időd!
Min Hwan épp visszaért mosolyogva, így már nem tudtuk folytatni a beszélgetést.
- Te pont olyan mosolygós vagy,mint az unokám! –mondta a visszatérő fiúnak,aki átadta nekünk a vizet.
- Bejöhetek máskor is meglátogatni?
- Gyertek együtt legközelebb! –mosolygott Halmeoni,és a mai napon többször láttam mosolyogni,mint egész hónapban. Nem bántam meg,hogy elhívtam Min Hwan-t,mert így sok mindenki arcára csaltunk mosolyt.
- Menjünk vissza!- mondta nagyi.
Visszatoltam ,immár a szobájába. Nagyon élveztem,a kertben üldögélni a sok színes virág között és azzal az eggyel a kezemben.
- Min Hwan megtennéd,hogy ezt a két virágot belerakod a vízbe? Na Mi-é is maradjon itt,ebben a hőségen elfonnyad,mire hazaérne. – átadtam az én virágomat is Min Hwannak,aki a szekrényhez ment és friss vizet töltött a vázába.
- Na Mi ölelj meg!
Odamentem és hatalmas mosollyal öleltem meg.
- Ne add fel a reményt lányom! – súgta a fülembe. Sírni szerettem volna. - Ha erősen hiszel,minden lehetséges. - Megsimogatta a hátam és könnyes szemmel váltam el tőle.
- Most pedig induljatok! Fáradt vagyok ,lepihenek! –állt fel óvatosan a kerekesszékből és segítettem neki az ágyhoz menni.
- Akkor mi megyünk! –mondtam.
- Fiam! –szólt utánunk,már a takaró alól. - Vigyázz Na Mi-ra.
- Öhm…Persze! Nem esik semmi baja!
Elhagytuk az otthont és a buszmegállóba indultunk!
- Most én kérdezem meg! Eljössz velem valahová?
- Most?
- Igen! –bólintott nagyot.
- Persze! –mondtam rá igen,hisz ő is szó nélkül eljött velem.
Két buszmegálló után csak sétáltunk egymás mellett.
- Hová megyünk? –ugyan azt csinálta velem,mint amit én vele és tényleg megölt a kíváncsiság,hogy hová visz!
- Itt vagyunk! –mutatott előre,ahol egy óriási szökőkút volt. Elkapta a kezem és berángatott alá. Óriás kacajokkal játszottunk a szökőkút alatt,mint két gyerek! A forró nyári levegő égette a bőrünket és igazán jól esett pár csepp frissítő víz.
Teljesen elfelejtkeztem az időről,már majdnem szürkület volt,mikor észbe kaptam.
- Mennem kell! Sajnálom!- kaptam fel a táskám a földről és el is rohantam.
Min Hwan Pov: Na Mi csak úgy elrohant,ahogy az órájára nézett! Én pedig úgy döntöttem egyenesen a bárba megyek,ahol a nappali dolgozók szorgosan „alakították” át az éttermet ,esti bárrá!
Seung Hyun a gitárja társaságában ült egy asztalnál,bánatosan vágódtam le mellé.
- Na mi újság? Le vagy törve ,mint a bili füle.
- Nincs semmi.
- A nem randid,nem alakult fényesen?
- Minden jól ment,addig míg ott nem hagyott.
- Nincsen szerencséd a nőkkel haver! –szorította meg a vállam.
- Igazad van! Akit megkedvelek,azzal soha nem jön össze. Miért?
- Lehet inkább az anyai ösztönt váltod ki belőlük?
- Ennyire gyerekesnek tűnök?
- Bár nem vagyok nő,de szerintem nem!
- Mit csináljak? –fújtam fel az arcom.
- Szerintem mikor ezt csinálod,az aranyos,minthogy gyerekes! Nálad ez már lassan ösztön lesz! Mutattad már neki az aegyodat?
- Hülye vagy? –néztem rá komolyan.
- Aegyo? –lépett a hátam mögé Jung Min,amivel kisebb sokkot okozott. Újra teljes feketében volt és mint mindig most is tökéletes. Ha kilép az irodából,teljesen átváltozik,de az irodán belül inkább hippire hajaz.
- Olyan cukin csinálja,oda voltak érte a suliban.
- Mutasd!
- Ne már! – nyafogtam.
- Gyerünk! Látni akarom! – parancsolt rám!
- Hing Minari!- a legaranyosabb hangomon próbáltam csinálni. Mikor kinyitottam a szemem ott állt előttem Na Mi.
- Aigoo! –dőltem rá az asztalra teljes zavarban,míg a többiek csak rajtam kuncogtak.
- Lányok álma! –mondta Seung hyun. Fel sem néztem az asztaltól,csak erősen rátapostam a lábára.
- Auu…- nyafogott.
- Nos Na Mi,mit szól hozzá?- kérdezte Jung Min. Az arcom, ettől jobban már nem éghetett volna.
- Mihez?
- Min Hwan aegyojához! – felkaptam a fejem és csak mosolygott rám.
- Ha azt mondom,aranyosabb,mint a kiskutyám az elég kifejező?
- Nah látod Min Hwan,nincs miért aggódni,ez még mindig hatásos. Ha nem találsz barátnőt,ezzel még mindig rávehetsz bárkit,hogy simogasson. - nevetett Seung Hyun.
A vállába boxoltam.
- Mióta vagy ilyen agresszív? – simogatta fintorogva az ütés helyét.
- Amióta te ilyen idióta vagy! –nevettem.
- Na jól van lollipop,lássunk munkához,mert az aegyodból nem élünk meg,max ha ez egy cirkusz lenne.
- Most ezzel fogtok piszkálni?
- Igen! –vágták rá egyszerre.
- Remek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése