2. fejezet Még jobban meg szeretnélek ismerni!

Na Mi pov:

Min Hwan érdekes fiúnak tűnik a szememben. Ha ő mosolyog nekem is mosolyognom kell,még ha sírni is szeretnék. Édesen kisfiús és nagyon aranyos férfi,aki megmelengeti a lányok szívét. Mióta itt dolgozik szívesebben járok be dolgozni,mert nincs időm mellette szomorkodni,csak nevetni.
Mindenben segít nekem,nem hagyja,hogy nehéz dolgokat emeljek,mindig ott terem,hogy kivegye a kezemből. Nagyon figyelmes és életvidám. Mikor az ember már azt gondolja,hogy a lovagiasság kihalt a világból,jön valaki,aki megcáfolja a dolgokat. Ilyen Min Hwan is.

Mint mindig most is mosolygott,pedig egy egész nehéz estén vagyunk túl.
Az asztalnál ültünk ,már takarítás után és másnapra hajtogattuk a szalvétákat, s közben próbáltam pár dologról kifaggatni.
- Mond csak Min Hwan! Mit tanulsz a suliban?
- Mivel a festészethez nincs tehetségem a vendéglátást választottam.

- Ohh..Akkor azért mozogsz otthonosan a pult mögött.
- Ühm.. –bólintott- Egy év múlva szeretnék nyitni egy kis éttermet,egy szolid helyet,ahová szívesen térnek be az emberek egy kis kására.
- Tudsz főzni?
- Enni jobban! – Bólogatott nevetve.
Soha nem gondoltam,hogy valaha is mókás lesz a szalvéta hajtogatás,de most igazán élveztem.

Min Hwan Pov:

Olyan édesen nevetett,hogy kényszert éreztem arra,hogy mindig megnevettessem vagy kedveskedjek neki valamivel,hogy mosolyogni lássam.
- És neked mi a foglalkozásod Noona?
- Noona? – meresztette rám nagy barna szemeit.
- Ne haragudj,csak kicsúszott!
- Ha szeretnéd hívhatsz így!
- Tényleg? Nem zavar?
- Nem! –rázta a fejét .
- Akkor jó! Nos Noona,mit tanultál?
- Hmm.. Noona festő! – arcomra kiült a döbbenet és vakargatni kezdtem a fejem meglepetten.
- Nem igaz! –nevetett. - Üzletvezetőire jártam.
- De jó! Akkor majd nyitunk együtt egy kis éttermet? – meglepődött és így válaszolt:
- Visszatérünk rá egy év múlva. - örültem neki,hogy ezt mondta,mert így még tudtam reménykedni,hogy egy év múlva is együtt leszünk.
- Ezzel készen is vagyunk! Ideje hazamennünk,elég késő van! –állt fel és az órára nézett,ami majdnem hajnali három órát mutatott.
- Omo! Mi történt a kezeddel? – láttam meg a lila foltot a karján,amikor a szekrényre rakta fel a szalvétát.
- Oh…- takarta el a tenyerével. kicsit zavarodott lett,de mosolyogva nézett fel rám.
- Sokszor vagyok ügyetlen és érzékeny is a bőröm, de egyébként csak elestem és beütöttem az asztal sarkába.
- Értem! –bólogattam aprókat - Vigyázz magadra!
- Rendben!
Felakasztottuk a kötényeket a fogasra és már indultunk is ki!
- Főnök! –dugtam be a fejem az irodába! – Elmentünk!
- Rendben!
- Jó éjt főnök! –kiabált be Na Mi.
- Vigyázzatok hazafelé.
- Rendben! –kiabáltuk vissza.
- Merre laksz? –nyitottam ki az ajtót és előre engedtem.
- Egy óra múlva jön a buszom,így hazagyalogolok!
- Hazagyalogolsz? Akkor nem lakhatsz messze!
- Egy megállónyira!
- Elkísérhetlek egy darabon?
- Nem szükséges! –tiltakozott.
- Noona nem akar velem sétálni! – Tettem az öklömet a jobb szemem elé és síró kisgyerekként kezdtem el színészkedni.
- De cuki! –nevetett. - De csak egy darabon! –emelte fel az egyik ujját.
- Oké –bólintottam nagyon az alsó ajkamat beszívva.

Ahogy mentünk egymás mellett a csend kezdett kínossá válni,ő törte meg.
- Mit szoktál csinálni akkor ,amikor épp nem a bárban dolgozol? – kérdezte felnézve rám.
- Szeretek focizni és zenét hallgatni és enni.
- Ki a kedvenced,akit szívesen hallgatsz?
- Téged! –vágtam rá,a szava elakadt és zavara rögtön kiült az arcára,ahogy nekem is.

NA MI POV:

- Téged! –mondta Min Hwan,amivel annyira meglepett,hogy csak annyira futotta az erőmből,hogy zavarba jöjjek!
- Köszönöm!- nyögtem ki végül a cipőm orrát bámulva.
- Szívesen! – hajolt közel az arcomhoz óriási mosollyal. A szívem nagyot dobbant,de ellenálltam a kísértésnek,hogy megcsipkedjem az arcát.
- Meddig szoktál aludni?
- Lássuk csak... Hajnali fél 4 körül általában otthon vagyok,és 7-8 óra alvás általában elég szokott lenni,olyan dél és 1 óra között szoktam felkelni. Miért?
- Holnap délután 3 óra körül ráérsz? Szeretném ha eljönnél velem valahová.
- Öhm? – láttam, nem érti a dolgot.
- Nem randira hívlak Min Hwan.- nevettem el magam. – Csak szerintem hasznos lennél egy munkámban,persze nem akarom rád erőltetni,ha nem akarsz nem kell velem jönnöd!
- De szeretnék elmenni!
- Akkor jó! De ezért nem kapunk pénzt!
- Ha vidáman telik el már megérte nem?
- De! –bólogattam a kisfiúsan felnőttes fiún. - Akkor holnap háromnegyed 3-kor a bárhoz közeli buszmegállónál.
- Ott leszek!
- És most menj haza!
- Rendben! Jó éjt! Akkor holnap! – fordult meg és még egyszer visszanézett inteni. Én is intettem neki és elindultam nagyon lassan. Vártam egy ideig,majd hátranéztem,hogy látom-e még,s mikor már úgy gondoltam,hogy nem fogok vele összefutni,megfordultam és elindultam abba az irányba,amerre ő ment az előbb és hazamentem.

Min Hwan Pov: Olyan boldog voltam,hogy örömömben madarat lehetett volna velem fogatni.
„ Vajon hova megyünk?” Ezen járt az agyam,amint befeküdtem pihe puha ágyikómba,de az álom gyorsan magába szippantott,és ugyanilyen gyorsan el is jött a reggel. Nagy dörömbölésre ébredtem fel. Valaki vadul püfölte az ajtómat. Kimásztam a világoszöld ágyneműm alól és kinyitottam az ajtót.
A napfény úgy vakított el,hogy nem láttam ki is áll velem szemben.
- Ki az? – mondtam álmosan.
- Itt a rendőrség,Házkutatási paranccsal jöttünk! Álljon félre!
- Ne ökörködj Seung Hyun! –vigyorogtam,amint felismertem.
- Nem látsz a csipától? Már dél is elmúlt! Anyukád küldött levest. - nyomta a kezembe a becsomagolt edényt és bement a lakásba.
- Anyu még most is próbál rólam gondoskodni!
- Mégis csak a fia vagy! Vagy a lánya? –röhögött és leült az ágyamra ,egy nylon táskában kezdett el turkálni.
- Emlékszem,mikor az osztály bulin beöltöztettek lánynak! Ha nem tudtam volna,hogy fiú vagy, engem is megvezettél volna.
- Ne is emlegesd azt az incidenst!- emeltem fel a kezem. - Azóta se tudtam feldolgozni. Egész nap rajtam lógott az a srác… le sem tudtam magamról vakarni.
- Meg kellett volna neki mondanod,hogy fiú vagy.
- Szerintem rájött,mikor meglátott a férfi mosdóban! – vigyorogtam.
- Pff… -Seung Hyun teljes torokból kezdett el röhögni. - Mekkora csalódás lehetett neki…
- Az volt! Látni kellett volna az arcát! – számhoz emeltem a kezem és úgy nevettem.
- Egyébként azért jöttem,hogy elhívjalak a pályára focizni!
- Ah,bocsi,ma nem megy,Na Mi-vel van találkozóm! – ültem le mellé az ágyra.
- Ehh? –meresztette rám a szemét.
- Nem randi,csak megkért,hogy kísérjem el valahová.
- Ő idősebb tőlünk nem?
- De! 3-om évvel!
- Omo! 3-al? Azt hittem max egyel vagy kettővel.
- Ugye hogy milyen ártatlannak tűnik?
- Tetszik nekeeed! –húzta el az „e” betűt Seung Hyun hozzá még a szemöldökét is húzogatta.
- Azt hiszem igen,de nem akarok rá nyomulni,valahogy kicsit félek.
- Ne legyél nyuszi,mert akkor elszalasztod! Ha igazán érdekel,akkor ne félj! Jó srác vagy,hülye ha kihagy egy ilyen partit mint te.
- Te most udvarolsz nekem?- néztem rá hunyorogva.
- NEM! – húzódott el tőlem.
- Tudom! Csak szívatlak! – elnevettük magunkat,hisz már ismerjük egymást régóta, mindketten tudtuk,hogy csak vicc az egész.
- Mégis mikor volt utoljára barátnőd? Emlékszel még rá?
- Nem! –nevettem.
- Akkor hajrá! –állt fel és elindult felvenni a cipőjét. - Megyek gitározom picit.
- Este nincs kedved lejönni a bárba? Valami zenészek is lesznek!
- Ott leszek! Szia! –intett és már ki is lépett az ajtón.
Csak ültem ott a pizsamámban, bambultam ki a fejemből. Teljesen kiürítettem a gondolataim,vagyis inkább csak próbáltam. Hátradőltem az ágyon nagyokat sóhajtva és a karom a szemem elé raktam.
Kicsit össze voltam zavarodva. Nem tudtam hogy kellene Na Mi-val viselkednem!
- Ajshh… - ültem fel hírtelen az ágyon. - Majd lesz ,ami lesz,nem aggódom,csak természetes leszek. - felálltam és a hűtőhöz mentem,amiből kivettem egy üveg vizet. Ittam pár kortyot,majd elmentem fürdeni. Tusolás után köntösben minimum egy órát álltam a szekrényem előtt,nem tudtam hova megyünk,és hogy mit kellene felvennem. Egy sötét nadrágot választottam egy fehér design pólóval és napszemüveget.
Még megettem anyukám főztjét és elindultam. Aggódtam,hogy időben oda érek-e,de már a buszról megláttam Na Mi-t, ahogy rövid farmer nadrágjában és barack színű felsőben ragyogott előttem mint a napsugár.
Úgy gondoltam menő leszek ,de ahogy odaértem elé,végigmért és visszafojtottan nevetett! Hát nem könyveltem el jól a menő vagyok dolgot,ugyanis ha kiröhögnek az nem egy jó jel.
- Min nevetsz? – mosolyogtam.
- Semmin! Menjünk! – de még mindig nevetett.
- Mond el!- Kaptam el a kezét,ami apró és bársonyos volt.
Egyszerre néztünk a kezünkre majd egymásra. Elengedtem a kezét.
- Sajnálom!
- Ani! Semmi baj!
- Mond el mit nevetsz!?
- Egyszer olyan vagy mint egy 5 éves kisfiú, akit meg lehetne csipkedni,másszor meg olyan vagy mint egy címlapról lelépett modell! Hogy csinálod? Biztos szereti a barátnőd!
- Biztos szeretné ha lenne! - Nem mondott rá semmit,csak mosolyogva elindult,és megnéztük a táblán mikor indul a busz! Nem kellett sokat várnunk,5 percen belül megékezett.
Felszálltunk a buszra,Na Mi az ablaknál ült én pedig mellette,nem akartam,hogy a lábunk összeérjen,nehogy kellemetlen legyen neki, így gondosan ügyeltem rá,hogy hogyan ülök.
- A következőnél leszállunk!
- Oké!
Az ablakon bámult kifelé az elsuhanó autókat,én meg őt néztem titokban.
- Megérkeztünk.
- Ahh… Igen!- kaptam el a fejem és gyorsan felálltam.
Na Mi vidáman indult el ,én meg csak loholtam utána mint egy kiskutya!
- Hová megyünk?
- Mindjárt meglátod! – Csendben követtem tovább,mígnem megállt egy nagy épület előtt,melyre felnézve a következőket olvastam:
„ Szöuli idősek otthona”.