6. fejezet Minden erőmmel!

MIN HWAN POV: Az önsajnáltatásomat mellőzve próbáltam túltenni magam a dolgokon és pozitívan felfogni az egészet.
„ Legalább boldog.”
Bár a szívem összetört és nagyon nehezemre esett minden,mégis elindultam a munkahelyemre,mert attól még, hogy reménytelenül szerelmes vagyok,nem áll meg az élet.
Több mint egy órát késtem és Seung Hyun már a megkeresésemre akart indulni.
- Azt hittem már világgá mentél.
- Mondtam,hogy bejövök!
- Minden rendben?
- Miért ne lenne? – sétáltunk be a raktárba.
- Hát… tudod…- vakargatta a fejét.
- Majd megbeszéljük,de most dolgoznom kell. - kötöttem fel a kötényt és indultam ki,a bárban ahol Na Mi és Jung Min is meglepődve néztek rám. Nagy mosoly keretében mentem oda hozzájuk.
- Bocs,hogy késtem,elaludtam…- mondtam.
- Láss munkához! 10 perc és nyitunk! –parancsolt rám a főnököm mosolyogva. Én is mosolyogtam rájuk és elvonultam a raktárba lepakolni a holnap reggeli árut az étteremnek. Már egy ideje pakolhattam,de próbáltam kikapcsolni minden gondolatomat…
- Tedd azt le! – mutattam a ládát cipelő Na Mi-ra és kikaptam kezéből.
- Vigyáznod kell magadra és rá is! –böktem fejemmel a hasa felé.
- Nem halálos beteg vagyok Min Hwan!
- Nem,de babát vársz és most nagyon kell magadra figyelni.
- Igen…- mondta lehangolóan.
- Ez nem tűnt valami boldognak! Nem vagy az?
- Pedig az vagyok! – mosolygott.
- Jól viseled?
- Aránylag jól! –bólogatott.
- Még nem is gratuláltam!- vakartam a fejem. - Szóval… Gratulálok! Remélem boldogok lesztek! – mondtam végül a számat harapdálva.
Hírtelen elkezdett zokogni,nem tudtam,mi tévő legyek,megijedtem,mert nem tudtam az okát. Az arcát a tenyerébe temette és úgy sírt. Bár szerettem volna megsimogatni a hátát,és a kezem el is indult,de ide-oda tétovázott,mert nem mertem hozzáérni.
- Na Mi? Ne sírj! Mi a baj? –hajoltam hozzá közelebb.
- Min Hwan…- szipogott tovább. - Én annyira sajnálom.
Ekkor vettem észre,hogy ez a szituáció nem csak nekem,de neki is nagyon kényelmetlen és mondhatni fájó.
- Nincs semmi baj! –akarva-akaratlanul is átöleltem. A hajának édes illata volt,beszívtam magamba,hogy örökre emlékezzek rá,mert az járt a fejemben,hogy ez az utolsó alkalom,hogy átölelem őt. Mint a mágnes úgy vonzott magához,de muszáj volt elszakadnom tőle.
- Minden rendben lesz! –mosolyogtam rá és visszatértem a dobozaimhoz,mert már ő sem sírt,csak megtörölte az arcát és ő is visszament dolgozni.

A nap fárasztó volt,rengeteg vendégünk volt és sok mindent a helyére kellett pakolni. Nagyon elfáradtunk így most is pihentünk egy picit az egyik asztalnál a műszak végén.
- Miért nem vitték még el a hangszereket? –tömtem magam egy kis apró sós süteménnyel,mivel egész nap nem ettem semmit.
- Két hét múlva fellép egy amatőr zenekar,akik ma álltak össze.
- Ma? –néztem rá,miközben vadul rágtam a kis kekszeket.
- Ühüm! –zümmögött összezárt szájjal. - Benne vagytok?
Hírtelen abbahagytam a rágást és a bambán néztem rá. Egy szó nélkül tértem vissza a csemegémhez és a hasamra vettem a tálat. A többiek tovább pislogtak rá értetlenül,nem mintha nem értettük volna,inkább nehéz volt felfogni.
- Benne hát! –vágta rá Seung Hyun,bár nem vártunk tőle mást.
- Na Mi?- nézett rá Jung Min.
- Én?- mutatott magára.
- Te vagy az énekes! –mondta!
- Nem is tudom,nem vagyok az, az énekesnő típus,és lámpalázas is vagyok.
- Ezt mire alapozod? –csámcsogtam rá.
- Nem tudom,kevés az önbizalmam és túlságosan izgulok.
- Ezeket át lehet lépni. - mondta Jung Min.
- hát… megpróbálhatom! –mondta végül szégyenlősen.
- Min Hwan?
- Hmm?
- Vállalod a dobos szerepet? Már csak neked kell rábólintanod.
- Ah-Ah –mutattam az ujjammal nemet és folytattam tovább a rágcsálást.
- Szinte gondoltam!- tört le Seung Hyun.
- Egy feltétellel! - ledobtam az asztalra az üres tálat.
- És mi lenne az? – néztek rám pár másodpercig csendben.
- Hozzatok nekem enni,mert éhet halok.
- Máris hozom! –mondta Seung Hyun.
- Hagyd csak,majd én készítek! – mosolygott Na Mi és elindult a konyhába.

- Úgy látszik hamar túltetted magad a dolgokon. - mondta karba tett kézzel Jung Min.
Csak vállat rántottam és így feleltem:
- Nem mintha nem fájna,de túl kell magam rajta tennem valahogy! Nem mutathatom főleg nem Na Mi előtt. Soha többet nem fogok így szeretni senkit…- mondtam szomorúan. - Ha ő boldog én is boldog vagyok.
- Ohh dehogyisnem fogsz szeretni.
- Hyung! Te ezt nem értheted meg! Te halmozod az élvezeteket.– mondta Seung Hyun kuncogva,amin még én is elmosolyodtam.
- Aki megteheti!- rántotta fel az ing gallérját.
- Ohhh… - bőgtünk fel egyszerre.

- Viccet félretéve… Én is voltam szerelmes. De ez egy későbbi történet. - biccentett a fejével a hátunk mögé,ahol Na Mi tálcán hozta nekem az ételt.
- Jó étvágyat! –tette elém és én rögtön elkezdtem enni.
- Ahh… Isteni…- mutattam a hüvelykujjammal.
Olyan éhes voltam,hogy rögtön befaltam az egészet
- Akkor holnap korábban gyertek be ,hogy tudjatok gyakorolni.
- 6 körül bent leszek. - mondtam még teli szájjal.
- Rendben!
Ennyivel meg is beszéltük a rögtönzött banda ötletét,de akkor még nem gondoltunk bele mivel is jár ez az ötlet,ám másnap a hangszerek mögött:
- Mégis milyen zenét szeretnétek játszani?
- Na Mi hangja jobban popos,viszont ,a mi stílusunk az rockos. - magyarázta Seung Hyun.
- Mit szóltok egy pop-rock stílushoz? –kérdezte Na Mi
- Ki tudjuk azt alakítani? –kérdeztem.
- Egyenlőre úgy is csak feldolgozunk pár számot. - mondta Seung Hyun.
A 15 darab dal kiválasztása több mint egy órát vett igénybe a szövegeket és akkordokat kinyomtattuk az internetről,mégis nekem volt a legnehezebb dolgom. Hiába volt a fülemben a ritmus,nem találtam el a megfelelőt.

- Nem! Ez így nem jó,nem ez a ritmus! – mondta Na Mi.
- Bocsi! –mondtam a fejemet vakargatva.
- Nem baj,de jobban utána kell néznünk. Várjatok! – ment le a színpadról és bekapcsolta a szóban forgó dalt. Kicsit pukkadtam ,mert Na Mi-nek volt igaza,nem jól csináltam,próbálkoztam,de a végén csak nem jött össze.
- Ahh feladom! – csaptam erősebben a dobokra. Majd eldobtam a dobverőket és a raktárba mentem felkötni a kötényem.
- Min Hwan?
- Mi van? –néztem hátra mérgesen,és akkor láttam,hogy Na Mi áll mögöttem.
- Ne haragudj,kicsit feszült vagyok.
- Semmi baj!- hadonászott a kezével,picit meglepődött. - Én csak meg akartam kérdezni,hogy a 6 óra az mindig jó neked?
- Igen!
- Akkor jövő hét péntekig minden nap 6-kor próbálunk. Lehet ,hogy néha picit késni fogok,de megpróbálok sietni!
- Ühhmm…- bólintottam.
Már jó ideje kinyitottunk,fáradt és dühös is voltam,a poharakat mosogattam,mikor leültek a pult elé.
- Mit adhatok? –kérdeztem.
- Egy mosolyt kérek. - mondta a barna hajú nő a pult túloldalán.
- Mit? –néztem rá értetlenül,de végül elmosolyodtam. Zavarban volt,és nagyon aranyosan kereste a szavakat.
- Jung Bay vagyok! Pár hete találtam rá erre a helyre, és azóta is szívesen járok ide,mert felvidít a mosolyod. Nagyon aranyos vagy és vettem a bátorságot,hogy idejöjjek hozzád. Remélem nem veszed tolakodásnak.
- Igazán? –emeltem a számhoz a kezem egy kurta mosoly kíséretében.
Azt nem mondom,hogy nem tett jót a férfi büszkeségemnek egy szép lány bókja,de nagyon zavarban voltam.
- Choi Min Hwan vagyok! –mutatkoztam be neki.
- Megiszol velem egy italt Min Hwan?
- Sajnos dolgoznom kell. –mutattam körbe.
- Akkor nem bánnád egy kicsit a társaságom?
- Nem,nem bánom! – Mivel nem akartam udvariatlan lenni egy tőlem idősebb nőhöz,így elfogadtam a társaságát. Nagyon dekoratív nő volt,aki majdnem zárásig ott maradt velem és folyamatosan beszélgettünk,nagyon élveztem a társaságát,s mikor elbúcsúztunk észrevettem Na Mi –t ,aki minket néz,nem tudom mi ütött belém,talán provokálni akartam őt,de Bay-re mosolyogtam és elkísértem az ajtóig.

- Jól el voltál az este! – cukkolt Seung Hyun padló mosás közben.
- Bay-nek hívják és 6 évvel idősebb nálam.
- Hűű… Mindig is a Noonákra buktál, te kis nőcsábász. - hadonászott a felmosóval és kardozni kezdtünk vele.
- Nem is igaz! – nevettem és a nagy hadonászás közben egy puffanást hallottam,mosolyogva néztem a zaj felé,de mosolyom rögtön le is fagyott,ahogy megláttam Na Mi-t a földön.
- Na Mi! –dobtam el a felmosót a kezemből és odaszaladtam a földön ülő lányhoz.
- Jól vagy? – térdeltem le mellé ijedten.
- Csak ügyetlen vagyok,semmi bajom!
- Beviszlek a kórházba.
- Nem kell! – segítettem fel a földről.
- Mi van ha valami baja lett a babának!?
- Nem kell miattam aggódni Min Hwan! Tökéletesen vagyok! Menj vissza szórakozni. - vette le a kezem a karjáról.
- Most miért vagy mérges?
- Nem vagyok mérges-mosolygott rám,majd elment.
- Te is láttad,hogy mérges volt. - néztem Seung Hyun-ra miközben Na Mi után mutattam.
- Talán féltékeny! – kacsintott.
- Ne hülyülj,inkább fejezzük be a munkát. –kaptam fel a földről a felmosót.
- Tényleg túl tetted magad rajta? –támasztotta meg fejét a nyélen.
- Nem! –kezdtem el sikálni a földet.
- Akkor miért teszel úgy ,mintha semmi sem történt volna?
- Ha úgy teszek,hogy mind ez megtörtént az segít valakin?
- Nem. –rázta a fejét.
- Na látod,így kénytelen vagyok minden erőmmel azon lenni,hogy elfelejtsem.



 

5. fejezet Minden kiderült...

Min Hwan pov:

Nem igazán aludtam jól az elmúlt éjszaka,örökösen csak Na Mi járt a fejemben.
Nem kérdeztem tőle semmit,nem akartam őt kérdőre vonni ,mert az ,hogy én mennyire szeretem őt,nem jogosít fel semmire. Nem tagadom,nagyon kíváncsi voltam arra a dologra ,amit eltitkol előlem,és hamarosan meg is tudtam,hogy mi az…
Egyszerre hagytuk el a bárt Seung Hyun-nal és Na Mi-vel. Mindenki vidáman mosolygott egy nehéz este után,de alapjában véve korán bezártunk.
- Na Mi! – szólt egy férfihang a közelből. Mindenki felé fordította a fejét. Egy harmincas éveiben járó férfi volt,talán üzletember lehetett,ezt sugallta az élére vasalt öltönye. Na Mi arcán újra az,az ijedt kifejezés jelent meg és leszegett fejjel lépett a férfi bal oldalára.
- Ők a kollégáim.
- Örvendek! Yoon Gun Woo vagyok! Na Mi férje.
Ahogy kimondta a szavakat a világ megszűnt és csak némán bámultam Na Mi-t,aki fel sem nézett,csak a földet bámulta. A kétségbeesés eluralkodni látszott rajtam. Seung Hyun megszorította a remegő öklöm. Alig kaptam levegőt.
- Song Seung Hyun vagyok! – biccentett a fejével a barátom,majd rántott egyet a kezemen,hogy mutatkozzak be és ezzel felébresztve engem.
- Choi Min Hwan vagyok! – nyújtottam neki kezet. Na Mi felkapta a fejét és a szájához emelte a kezét csodálkozva nézte,ahogy kezet rázok a férjével.
Annyira nehezemre esett kezet fogni vele,mikor a lelkemben kemény csatát vívtam,hogy a normális ember látszatát fent tudjam tartani és ne rogyjak le a földre sírva.
- Menjünk!- fordított hátat Na Mi és a férje kezét húzta. Az a szó,hogy „férj”,marta a torkom,egyszerűen nem tudtam,hogy mi tévő legyek.
- Hogy,hogy eddig nem találkoztunk? Mindig el szokott jönni Na Mi-ért? – tartotta vissza őket a barátom,én meg sem tudtam szólalni,csak földbegyökerezett lábbal álltam ott.
- Nem mindig,de most már kötelességem rájuk vigyázni! Nem eshet bajuk!
- Rájuk?- kérdezett vissza Seung Hyun.
- Hamarosan apa leszek!- vigyorgott.
Ha átszúrták volna a mellkasom egy tőrrel,az kevésbé fájt volna,mint ez a pár szó,ezalatt a pár perc alatt. Sírni akartam…
- Na Mi!!! Babát vársz? –lepődött meg Seung Hyun is.
Egy percig csak könnyesen pislogtunk egymásra ,majd ránézett Seung Hyun-ra és bólintott egyet erőtlenül.
- Gratulálunk! – nyögte ki akadozva.
- Köszönjük! Vigyázzatok Na Mi-ra helyettem is,míg dolgozik. Hajolt meg Gun Woo.
- Hát… persze…- hajolt meg Seung Hyun is kissé,mi pedig Na Mi-val egymás szemébe néztünk és a könny összegyűlt a szemembe.
- Mi akkor mennénk is!- rángatott a barátom érzékelve,hogy nagy baj van.
- Bent hagytam valamit a bárban. - mentem be köszönés nélkül.
- Min Hwan várj már meg! –szaladt utánam Seung Hyun.
- ÁÁÁÁ- ordítottam torkom szakadtából és teljes erőmből püfölni kezdtem a falat,ameddig csak tudtam,semmi nem fájt annyira,mint most a szívem. Addig ütöttem a falat,míg ki nem serkent a vérem és folyt a kezemen végig.
- Elég lesz! – mondta lágy hangon a csuklómat megfogva Jung Min. - Gyere igyunk valamit és beszélgessünk! – karolt át és a bárpulthoz vezetett ahol leültetett egy székre. A könnyeim folytak folyamatosan,nem tudtam,mit kellene tennem,teljesen elvesztem és nem voltam képes a gondolkodásra.
- Mi történt?- töltött ki nekem a főnököm egy üveg erős italt és ott hagyta nekem az üveget.
- Na Mi…- kezdte volna Seung Hyun.
- Nem akarok róla beszélni…- töltöttem még egy pohár italt,mivel az első adagot egy húzásra megittam.
- Éreztem,hogy ez lesz a vége.
- Hyung,te tudtad?
- Nem vagyok vak öcsi.
Nem szóltam semmit,csak újabb és újabb adagok csúsztak le a torkomon. Nyakon fogtam az üveget és bekapcsoltam a zenét,hogy dübörögjön. Leültem a hangfalak mellé a színpadra és folytattam tovább az ivást.

SEUNG HYUN POV:

Min Hwan teljesen összetört. Nem engedte,hogy ellássuk a sebet a kezén,ami elég csúnyán vérzett,hiába húztam volna a kezét,ő mindig elrántotta,végül bekapcsolta a zenét és leült a hangfalak közé.
- Hyung… Én még soha nem láttam Min Hwan-t ilyennek,pedig már régóta ismerem.
Még akkor sem volt ilyen,mikor szakított a barátnőjével.
- Reméljük túl lesz rajta.
- Az a baj,hogy elég ragaszkodó típus és hogy így sírjon és dühöngjön… ilyennek még nem láttam.
- Mi történt pontosan?
- Hát Hyung,kösd fel a gatyád,mert ha én ezt most elmondom,te is lehidalsz. Még én is sokkolva lettem,akkor szegény Min Hwan ,mit érezhet…?
- Ne húzd már az idegeim öcskös,mondjad!
- Most találkoztunk Na Mi férjével.
- Ehhhh? –kiabált.
- Ez még semmi! Na Mi babát vár.
- Várj…Várj! – emelte fel a kezét rázva. – Én ezt nem tudom felfogni.
- Szerinted ő feltudta? –mutattam hátra az üveget szorongató barátomra.
- Kitől vár babát? –nyújtotta előre a nyakát.
- Ajshhh Hyung! –csaptam vállon. - Biztos,hogy nem Min Hwantól!
- Kezdtem aggódni,hogy bonyolódik a sztori!
- Nem elég bonyolult ez így is? – hunyorogtam rá.
- Férje van és babát vár…- ismételte el a szavaim hitetlenkedve. - Nem csoda,hogy így összezuhant…- Egyszerre néztünk a mellkasát szorongató Min Hwanra,aki épp az üveget húzta meg.
- Legalább azt engedné,hogy a kezét ellássuk. - néztük a csúnyán sérült kezét,amivel egyáltalán nem foglalkozott.
- Nem tudom,hogy mi lesz még itt,de egyenlőre hagyjuk,hagy tombolja ki magát,csak figyelj rá,hogy ne tegyen kárt magában,mert nekem most aludnom kell pár órát,mindjárt kezdődik a reggeli műszak!
- Itt leszek vele! – bólogattam.
- Rendben! Nem szétszedni az üzletet! – szorította meg a vállam és elment.
Leültem Min Hwan mellé,nem tudtam mit csinálni,csak vigasztalás képen megszorítottam a térdét,mire felnézett rám,nem sírt,de a sírás nyoma még ott volt az arcán. Lehalkítottam a zenét,hogy tudjak vele normálisan beszélgetni.
- Ne halkítsd le, érezni akarom a ritmust a mellkasomban!
- Csak egy picit beszéljünk!
- Nem akarok! Szánalmas vagyok!
- Nem vagy az!
Már túl sokat ivott így alig tudta magát megtartani,de még mindig ivott az üvegből. Próbáltam tőle elvenni,nem akartam,hogy a végén kórházban kelljen kikötnünk,mert annyit iszik. Persze nem engedte el az üveget.
- Nagyon fáj Seung Hyun! –nézett rám bánatosan a szívem tényleg összeszorult,hogy így kellett látnom a legjobb barátom.
- Soha nem fájt még ennyire! De túl leszek rajta,csak ma kérlek hagyj…
- Rendben! – bólintottam,de nem hittem abban,hogy csak ma lesz rosszul és holnapra minden rendben lesz! Amilyen állapotban most látom,nem tudom,ez meddig fog tartani.
Elvette a hangberendezés távirányítóját és felhangosította a zenét… Lefeküdt a színpadra és hallgatta a zenét. Mikor már nagyon fáradt voltam és majdnem elaludtam ,lekapcsoltam a zenét,és Min Hwan is csak forgolódott a szívpadon,de végül mind a ketten elaludtunk. Nem tudtam nyugodtan aludni és egyszer felébredtem,arra,hogy valaki ott van mellettünk. Félálomban voltam,de felismertem Na-Mi-t ahogy Min Hwan mellett térdel és sírva köt rá egy zsebkendőt a sérült kezére.
- Na Mi? –suttogtam.
- Shhhh…- tette az ujját a szája elé sírva,majd felállt és elment,engem pedig magával rántott újra az álom.
Reggel a nappali műszakos emberek ébresztettek fel minket.
- Ilyen jó volt az éjszaka? Lehet műszakot kellett volna váltanom?
Min Hwan a sérült kezét szorongatta és elindult a kijárat felé…
- Min Hwan?- kiabáltam utána.
- Hazamegyek,majd este látjuk egymást.
- Biztos?
- Igen! Kösz a zsebkendőt,emelte fel a kezét. - és elment.
- Az… nem az enyém…

MIN HWAN POV:

Rosszul éreztem magam,testileg és lelkileg is. Úgy, ahogy hazaértem lekuporogtam az ágyamra,már nem tudtam sírni,vagy dühöngeni. Üresnek éreztem magam. Fájt a fejem és az öklöm is. Végül elaludtam és már sötét volt,mikor dübörgésre ébredtem fel.
- Min Hwan! –kiabáltak.
- Min Hwan? – hallottam az ismerős édes hangot.
- Már hallucinálok is? –röhögtem saját magamon.
- Min Hwan? – a harmadik szólításra már kipattantam az ágyamból és az ajtóhoz mentem.
- Csak kérlek,szólalj meg ha ott vagy és jól vagy! Kérlek! –hallottam Na Mi sírós könyörgő hangját. Tudtam,hogy csak egy ajtó választ el tőle,nekidőltem az ajtónak,szinte éreztem hogy az ő keze a túloldalt ugyanúgy az ajtót fogja.
- Itt vagyok! –mondtam.
- Sajnálom! Sajnálom Min Hwan!El kellett volna mondanom ,de nekem is megvannak az okaim,kérlek ne haragudj rám! Túl közel engedtelek,mikor tudtam,hogy nem szabadott volna,de abban nem hazudtam,hogy tényleg kedvellek.
- Ez vigasztaljon?
- Tudom,hogy ez nem vigasztal ,de nem tudom elviselni,ha meggyűlölsz! Kérlek!
- Soha nem tudnálak gyűlölni Na Mi.
Hallottam ahogy az ajtónak támaszkodva zokog .
- Ne sírj! – támasztottam a homlokom az ajtónak.
- Sajnálom! –mondta sokadszorra már a sírástól elfojtott hangon.
- Én is! –suttogtam.
- Képes lennél ezek után a barátom maradni és velem együtt dolgozni? Nem akarom elveszíteni a barátságod!
- Nem tudom… Nem tudom mi lesz,ha újra látlak!
- Rendben! Megértem! Itt hagyom az ajtó előtt,amit hoztam! Mennem kell vissza dolgozni!
Pár perc csend után kinyitottam az ajtót a földön egy kis szatyor volt,benne kötszerrel és orvossággal a másnaposságomra.

4. fejezet Én tényleg kedvellek!

NA MI POV:

Az idő gyorsan szállt,már több mint egy hónapja dolgozom együtt Min Hwan-al. Ma este,egy jó kis rock zenekar lépett fel a bárban. Nem voltak annyira népszerűek,de akik eljöttek a kis mini koncertre nagyon jól érezték magukat! Ahogy mi is,mert pár számot mi is végigtombolhattunk,mert Jung Min beállt Min Hwan helyére a pultba. Vidáman emeltük magasba a kezünket,ahogy az igazi rockerek és mikor nem emeltem,akkor Min Hwan elkapta a kezem és összezárva tartotta a magasba mind a kettőnk kezét. Először meglepődtem,de a mosolya minden gondolatot kiűzött a fejemből és hagytam,hogy a rock zene a dübörgő dob ritmusos hangja elvarázsoljon. Így ugráltunk a koncert végéig.
- Köszönjük,hogy itt voltatok! –búcsúzott el az énekes. Min Hwan még mindig fogta a kezemet,csak akkor kaptunk észbe,mikor Seung Hyun ránk vigyorgott és a kezünkre mutatott. Hírtelen engedtük el egymást.
- Megyek vissza dolgozni! –mondta a fejét vakargatva Min Hwan.
- Ühm…- bólintottam.
- Na Mi?
- Hmm? – néztem Seung Hyunra.
- Mit gondolsz Min Hwanról?
- Mit kellene gondolnom róla?
- Hát… Milyennek látod?
Egy percig elgondolkodtam,hogy kötelező-e nekem erre a kérdésre válaszolnom,de a végén úgy döntöttem,hogy őszinte leszek.
- Nos… Aranyos,kedves,segítőkész,figyelmes és nagyon szorgos,de miért kérdezed?
- A-ani!- dadogott- Csak kíváncsi voltam. - ennyivel annyiba is maradt.

- Ma nem zártunk valami jó estét. - ült le közénk a főnök,záróra után.
- Annyira nem lehet rossz.
- Nem,de a zenekar nem hozott nagy profitot.
- Pedig olyan jól játszottak!- mondta Seung hyun.
- De miért hagyták itt a felszereléseket?
- Kölcsön hangszerek,holnap jön érte a futár.
- Kipróbálhatom? – csillant fel Min Hwan szeme.
- Tudsz dobolni? –lepődtem meg.
- Nem,annyira nem.
- Míg én a gitárokat nyúztam ,Min Hwan mindig a dobokat püfölte,egész jól ment neki annak idején.
- Nem is igaz!
- Halljuk! – tapsoltam.
Min Hwan beült a dobok mögé. Mintha oda született volna,nagyon jól állt neki,és bár édesen kisfiús volt,mégis menő és férfias.
Amint elkezdte a szám is tátva maradt, Seung Hyun felkapta a gitárt és együtt játszottak.
- Menj! –lökött meg a főnököm.
- Hová?
- Énekelni.
Felmentem a színpadra, elég bátortalan voltam,mert ugyan mit énekelhetnék én,amit ők ismernek? Min Hwanra néztem,aki mindig zavarba tudott hozni a mosolyával. A mikrofon előtt állva tanácstalan voltam.
- Seung Hyun,emlékszel arra amit 2.-ban mindig játszottunk a zene teremben?
- Persze!
- Akkor azt játsszuk.
Elkezdték… kellett egy kis idő,mire rájöttem melyik dal is az amelyik szól,de szerencsére rájöttem és énekelni kezdtem. Fogalmam nem volt,hogy Min Hwan honnan tudta,hogy ismerem ezt a dalt,pusztán véletlen lenne?
Mivel csak egy gyors összecsapott zenekar lettünk erre a három percre sokszor hibáztunk,de jót nevettünk magunkon. A dal végén Min Hwan ritmusos dobolásba kezdett,mi pedig elhagytuk a színpadot és lentről néztük a vadul püfölő fiút.
Teljesen leizzadt és már lihegett.
- Ahh a régi szép idők,mikor kifulladásig ütötte a dobokat…
- Nagyon belejött…- mondta Jung Min karba tett kézzel.
- Igen.. –néztem csodálkozva.
- Na elég legyen már! –parancsolta le a porondról a kifáradt fiút.

Egész éjszaka álmatlanul forgolódtam,mert Min Hwan arca előttem lebegett. A mosolya ,a keze ahogy az én kezemet fogja ,teljesen összezavarodottnak éreztem magam.
Másnap reggel,vagyis inkább már ebédidőben útra keltem egy adag Ramen-el a kezemben,hogy meglepjem a főnököm.
- Főnök! –kopogtam be az irodájába és már nyitottam is az ajtót.
- Gyere be Na Mi! Mi szél hozott ,csak nem műszakot akarsz cserélni?
- Nem szándékozom felborítani a napi rutinom,csak hoztam egy kis rament! Edd meg gyorsan,mert megdagad a tészta.
- Ohh… - lepődött meg. - Milyen figyelmes.
- Ugyan… Csak gondoltam szeretnél egy kis változatosságot az éttermi kaja után. S mivel itt nem árulunk rament,arra gondoltam,hogy örülnél neki. - nyújtottam felé az edényt.
- Jól gondoltad. - vette el mosolyogva.
- Hyung? –nyitott be Seung Hyun.
- Ahh.. elnézést,nem tudtam,hogy itt vagy Na Mi.
- Semmi baj,már megyek is!
- Köszönöm Na Mi!
- Majd máskor is meglepem! –mosolyogtam és kimentem.
- Hyung.. csak azért jövök,hogy ma én leszek Min Hwan helyett,mert beteg lett. - hallottam Seung Hyun szavait,miközben becsuktam az ajtót. Kicsit aggódtam Min Hwan miatt,biztos azért lett beteg,mert tegnap úgy leizzadt és hűvös volt az éjszaka,így megvártam míg kijön az irodából.
- Seung Hyun? –léptem elé. - Baj lenne ,ha meglátogatnám Min Hwan-t?
- Nem hiszem!
- Akkor megadod a címét?
- Persze!- odalépett a pulthoz és felírta nekem.
- Köszi! –vettem el és már rohantam is a buszhoz,ami sajnos csak negyed óra múlva indult. Gondolkodtam rajta,hogy elsétáljak-e addig,de inkább bementem a szupermarketbe és a patikába venni pár dolgot.
Felszálltam a buszra és a kis csomagomat szorongatva, azon gondolkodtam,hogy jó ötlet-e elmenni hozzá? S mikor már az ajtaja előtt álltam akkor is bizonytalanul tétovázott a kezem az ajtó felett.
Nem mertem bekopogni,de nem is kellett,mert mintha Min Hwan megérezte volna,hogy ott vagyok,kinyitotta az ajtót.
- Noona? –lepődött meg.
- Szia! én… csak… meg akartam nézni,hogy jól vagy-e? Hová mész?Pihenned kellene.
- Éhes vagyok,úgy gondoltam,hogy eszek valamit.
- Csinálok neked valamit! A betegnek ágyban a helye.
- Tényleg? –csillant fel a szeme és szélesebbre tárta az ajtót. Ahogy beléptem azt gondoltam,hogy mivel fiú lakás,majd mindenhol zoknik és egyéb ruhadarabok lesznek,de nagy meglepetésemre mindenhol tisztaság volt.
- Ezt a gyógyszert vedd be.
- Noona de cuki vagy,hogy aggódsz!- mosolygott én pedig fülig pirultam.
- Ne beszélj hülyeséget,csak menj és pihenj le.
- Nem! Segítek!
- Min Hwan! – szóltam rá parancsolóan.
- Jól van! Oké! –emelte fel a kezét megadóan.
Ahogy kinyitottam a hűtőt ,nem volt benne semmi,egy ételesen és pár üveg vízen kívül.
- Aigoo… Mit eszik ez a gyerek? Min Hwan…- fordultam hátra,hogy lássam,de édesen aludt az ágyára dőlve. Elkészítettem a kását és odavittem neki ,még mindig aludt,leguggoltam mellé és néztem a karján alvó fiút. A szeméből elsöpörtem a haját. Olyan szép mandulavágású szeme volt még így lehunyva is,hogy a tekintetem az arcára ragadt. Ébredezett,ezért gyorsan leültem a szőnyegre és az ölembe vettem a tálcát. Felébredt és felült.
- Tessék edd meg.
- Woww,de jól néz ki! –a szeme csak úgy csillogott,bár lehet csak a láztól.

Nagy élvezettel kanalazott bele és mosolyogva evett. Annyira édes volt minden alkalommal,mikor velem volt,hogy szerettem volna megölelgetni,de nem lettem volna rá képes,mert mindig zavarban voltam,ha így mosolygott rám.
- Noona?
- Hmm? –kaptam fel a fejem.
- Szerettem volna már elkérni a számod,megadod?
- Ühm…- bólintottam ő pedig felém nyújtotta a telefonját és beleírtam a számom.
- Tessék,és most egyél…- intettem neki a fejemmel a tányér felé.
Mikor megfogtam a homlokát még én is meglepődtem,nem hogy még ő,de próbáltam természetesen viselkedni.
- Elég magas lázad van! Egyél és aludj tovább.
- Semmi bajom, egy nap és kiheverem.
- Azért pihenned kell.
- Persze,majd kipihenem. - A kezem még mindig a homlokán volt,és egymás szemébe néztünk. Elkaptam a kezem és felálltam ő pedig evett tovább,amíg én a többi vásárolt holmit bepakoltam a hűtőbe.” Mi van velem? Miért viselkedek így? Miféle érzelmeket táplálok eziránt a fiú iránt? Nem lehet,nem hagyhatom,hogy köztünk több legyen,mint barátság.”
- Ahh Noona,ez isteni volt. - kanalazta ki a kását az utolsó cseppig. Elhoztam a tányért és elkezdtem mosogatni,egy pár percig csak üres fejjel engedtem a vizet,mígnem elmélkedésemet,vagy inkább bambulásomat Min Hwan ölelő karjai szakították meg.
- Min Hwan?- lepődtem meg és megfeszültem a karjai között,de ő csak a hátamhoz simult és ölelt tovább.
- Gomawo Noona! –suttogta.
- Min Hwan…
- Ne haragudj Noona! Maradj velem. - suttogta a fülembe,szapora légzését éreztem a nyakamon.
- Min Hwan…- fordultam meg,hogy vele szemben álljak.
- Én nem tudom,hogy mi van velem! Nem szoktam így viselkedni,azt hiszem nagyon kedvellek Noona.
- Ne mond ezt,hisz nem is ismersz! –mondtam neki halkan. –Nem tudod a múltam, azt sem tudod merre haladok vagy ,hogy milyen az életem.
- Ezek nekem nem számítanak ,az a sok vidám nap,amit veled töltök,hogy mindig mosolygok ha te mosolyogsz vagy megmosolyogtathatlak. Nem érdekel a múltad nekem csak te számítasz!Elzárkózol,nem akarsz magadról beszélni… Legalább engedd meg,hogy megismerjelek!
- fogta meg a nyakam,a keze nagy volt,erős és forró.
- Nem engedhetem! És ne kedvelj engem Min Hwan,mert fájni fog,és én nem akarok neked fájdalmat okozni. - vettem le a kezét a nyakamról és az oldalához tettem.
- Miért Noona?
- Ne kérdezd Min Hwan! Nem akarom elmondani,de mi nem lehetünk egymásba szerelmesek ennyi az egész! – a mosogatóhoz fordultam elmostam a tányért .
- Ha felébredtél vedd be a másik adag gyógyszert és van még a kásából is! Hagylak pihenni.
- Noona…- szólt utánam,de nem álltam meg,hanem szinte futva mentem el és hagytam ott a kissé szomorúnak tűnt Min Hwant. Ahol a nyakamat fogta,jéghidegnek éreztem a keze forrósága után.
- Mit művelek? – motyogtam a sírás szélén. - Nem szerethet belém. Nem lehet! –ráztam a fejem és beugrott a mosolya és az elmúlt egy hónap amit vele töltöttem. - Lehet én is beleszerettem? –álltam meg hirtelen a forgalmas utcán. - Nem! Az nem lehet!- indultam el megint és már szaladnom kellett,hogy elérjem a buszt. Végig Min Hwan járt a fejemben,a dörmögő nevetése a férfias keze a nyakamon…

MIN HWAN POV:


Hajnalban ébredtem fel ,s már sokkal jobban éreztem magam. Bevettem a maradék gyógyszerem és megettem Noona finom főztjét. Először azt hittem,hogy álmodtam,hogy itt volt,de nem álom volt. Nem voltam hajlandó feladni őt, így lezuhanyoztam felöltöztem és futottam a bárba,mivel hajnali kettő és három között még nem járnak a buszok.
- Min Hwan! –lepődtek meg a többiek mikor lihegve a térdeimre támaszkodva megálltam a pult előtt.
- Mi történt? –kérdezte Seung Hyun.
- Semmi,csak gondoltam meglátogatlak benneteket.
- Halálra ijeszted az emberiséget!- ripakodott rám a jó barátom.
- he-he –vigyorogtam a fejemet vakarva. - Na Mi?
- Hátul van szedi össze a cuccait! Siet haza. - mondta Jung Min.
Bólintottam egy nagyot és elindultam a hátsó ajtó felé,amin általában távozni szoktunk.
- Na Mi? –mentem felé,de mikor megfordult megijedtem a felrepedt száját látva.
- Mi történt a száddal?
- Ohh…- nyúlt oda. - Semmi különös,csak a barátnőmmel este ki akartuk próbálni,milyen baseball-ozni és hát rosszul ütöttem. - nevetett. - Ügyetlen vagyok.
- Legközelebb szólj és segítek neked,vigyázz magadra jobban.
- Min Hwan,hidd el értékelem a kedvességed,a bókjaid,a szándékodat is tudom,de kérlek,ne kerülj hozzám közelebb!
- Nem értelek Noona!
-Min Hwan,csak értsd meg,hogy mi nem lehetünk együtt,köztünk a barátságon több soha nem történhet. Kérlek értsd meg ,mert ha nem megy,az mindkettőnknek fájni fog. Ne szeress belém! - újra ott hagyott,de utána szaladtam.
- És ha ez már megtörtént? És ha már szeretlek? – kiabáltam utána. Megállt ,de nem fordult hátra.
- Mi van akkor ,ha már szerelmes vagyok beléd? Komolyan mondtam,hogy kedvellek.
- Min Hwan…- sétált oda hozzám és felnézett rám. - Én is kedvellek,ezt nem tudom letagadni,mert akkor nem csak neked,hanem magamnak is hazudnék,mert mindig felvidítasz,örömet okoz,ha nevetsz és mosolyogsz,szimplán ha látom a mosolyod én is mosolygok,de amit mondtam,azt komolyan mondtam… Érted?
- Értem! –mondtam bánatosan.
- Ne legyél szomorú,mi barátok leszünk mindig! Ugye azért még barátok maradhatunk?
- Persze! Nincs semmi baj Noona,megértem. Valahogy éreztem,hogy…
- Na Mi? –hallottam egy hangot a távolból. Na Mi meglepődött és lehúzott a földre,a konténerek mögött guggoltunk a keze a számra tapadt az ujjával pedig jelzett,hogy maradjak csendben.
- Mennem kell,sajnálom,majd beszélünk! –suttogta és óvatosan levette a kezét a számról. Gyorsan elszaladt,s mikor felálltam,hogy megnézzem kivel ment el,nem volt sehol.
- Ez nagyon furcsa volt. Miért kellett elbújni? – néztem a sötét semmibe és tudni akartam,hogy miért volt olyan a tekintete.

3. fejezet! Egy szép nap veled!

Amikor odaértünk,nagyon meglepődtem,hogy valójában hová is jöttünk! Nem értettem,hogy mit keresünk itt,így csak némán követtem tovább! „ Talán a nagyszüleit jöttünk meglátogatni?” gondoltam én,de nem akartam találgatni. A portás Ahjummának intett egyet ,de nem mentünk oda csak sétáltunk tovább a vanilia színű falak között.
- Miért jöttünk ide? – kérdeztem meg,mert a türelmetlenségem nagyobb volt.
- Önkéntes vagyok. - álltunk meg egy teli ablak előtt és néztünk be az idősekre,akik az asztalnál kártyáztak és beszélgettek.
- Ezek az idős emberek szinte egyedül vannak,távol a családjuktól,van akiknek már nincs is családjuk és minden napjuk magányosan telik. Mikor időm engedi,eljövök hozzájuk és énekelek,olvasok,játszom,vagy beszélgetek velük. Látod azt az idős hölgyet a sarokban? – mutatott egy idős asszonyra.
- Ühüm!- bólintottam.
- Ő az én fogadott nagymamám. Gyere!
Bementünk a terembe, Na Mi-t mindenki nagy mosollyal fogadta!
- Ne csaljon harabeoji! – érintette meg nevetve a kártyázó bácsi vállát.
- Szoktam én olyat te lány? – nevetett.
- Természetesen nem! – simogatta meg az idős ember hátát,aki csak kacarászott vidáman,még akkor is,mikor már eljöttünk onnan.
- Halmeoni! Hogy érzi magát? – álltunk meg előtte.
- Na Mi! –ragyogott fel az asszony szeme.
- Elhoztam egy nagyon kedves barátom!- mutatott rám.
- Üdvözlöm Choi Min Hwan a nevem!
- Örvendek! –nézett rólam Na Mi-ra.- Még soha nem hoztál ide barátot.
- Ugye nem baj,hogy eljöttem!? –ijedtem meg picit.
- Nem fiam! Mindenkit szívesen látunk itt! De most Na Mi ,annyira szeretnénk,ha énekelnél nekünk.
- Most?- lepődött meg Na Mi.
- Olyan régen jártál itt.
- Két napja Halmeoni!
- Az nekem nagyon sok idő! – tapsolt egy párat remegő kezeivel és körbenézett.
- Na Mi énekelni fog nekünk. Menj lányom! –nézett ránk. Na Mi elkapta a pólóm szélét és próbált jelezni,hogy menjek vele. Követtem.
Összekulcsolta maga előtt a kezét és meghajolt.
- Üdvözöljük önöket! Ma az egyik kedves barátom szeretne előadni egy dalt.

- Mi,hogy én?- mutattam magamra.
- Igen!- suttogta.
- Én nem szeretek szerepelni! –tiltakoztam.
- Én sem! De majd besegítek,ha elakadsz! Lécci! –nézett fel rám.
- Oké! –adtam meg magam.Odamentem a komplett karaoke rendszerhez! (Hogy mik nincsenek egy idős otthonban!?)
És kiválasztottam egy számot. Elindítottam a zenét és a kezembe vettem a mikrofont.

NA MI POV:

Úgy gondoltam,hogy kicsit bedobom a mély vízbe a mosoly fiút,de a legnagyobb meglepettségemre mikor elkezdett énekelni még a számat is eltátottam. Az érzelmes előadás mellett,nagyon szép hangja volt. A szeméből lehetett látni,hogy átérzi a szerelmes dal minden szavát. Leültem a vele szemben lévő asztalhoz és onnan figyeltem az érdekes előadást.
A dal végén olyan zavarban volt,hogy leguggolva legyezte az arcát és a száját nyalogatta. Odamentem elé és már nem tudtam ellenállni,leguggoltam én is, és megcsíptem az arcát. Rögtön odakapott.
- Noona!?- fogta piros arcát meglepetten.
- Én jövök! –mosolyogtam rá és elvettem a mikrofont.
Mint egy kisgyerek,csillogó szemekkel nézett rám,ugyanarról a helyről,ahol én ültem pár perccel korábban. Zavarban voltam,próbáltam nem ránézni. A produkció végén Min Hwan odajött mellém és még énekeltünk együtt egy dalt. Nagyon élveztem,ahogy a közönségünk is,ugyanis vas tapsot kaptunk ,mikor meghajoltunk.
- Halmeoni,menjünk le kicsit a kertbe levegőzni! – fogtam meg a tolókocsit és tolni kezdtem lefelé.
- Min Hwan jössz?- néztem hátra a társalgó fiúra.
- Egy pillanat! –intett. Megvártam míg udvariasan kezet ráz az idős úrral és ténylegesen elindultunk a kertbe. Bár még így is lemaradt mögöttünk egy picit. A nap úgy sütött ránk,hogy szinte égetett,egy pad elé toltam a kocsit a fa árnyékába és leültem.
- Hogy érzi magát?
- Jól vagyok! És úgy látom,te is sokkal vidámabb vagy!
- uhm!- bólintottam.
- Asszonyom! – hajolt oda Halmeoni elé Min Hwan és egy szál virágot nyújtott felé.
Annyira meglepődtem a kedvességén,hogy nem akartam elhinni.
- Ohhoohhooo…- nevetett nagyi. - Köszönöm! A legnagyobb meglepetés akkor ért,mikor felém nyújtott egy szál virágot. Félénken vettem el tőle,de annyira édesen és tisztán mosolygott,hogy a szívem mintha facsarták volna. Nem tudtam volna megmondani,mit éreztem abban a pillanatban.
- Igazi úriember vagy! – mondta a fogadott nagymamám.
- Ugyan…- pirult el Min Hwan és én is piros voltam,amit Halmeoni észre is vett,mert némán mosolyogva fürkészte az arcom. Nem tudtam a szemébe nézni.
- Teljesen kiszáradtam! Min Hwan hoznál nekünk egy kis vizet? – nézett fel rá kerekesszékéből.
- Persze! Rögtön jövök!
Csak néztem utána,ahogy távolodott el tőlem.
- Ő lenne az?
- Ahh tessék? – kaptam fel a fejem.
- Ő miatta vagy ilyen vidám?
- Miatta lenne? – kérdeztem vissza.
- Ő az akire vártál?
- Nem várok senkire Halmeoni! Nem tehetek semmit.
- Csak akkor nem tehetsz semmit,ha nem akarsz!
- Nehéz mosolyogni tudja jól! De mikor vele vagyok a mosolyom mindig őszinte.
- Észrevettem. És én tudom a legjobban,milyen nehéz neked nem?
- De igen! Akkor azt is tudja,hogy nem lehetek szerelmes!
- Lehetsz! Lehet, nem minden úgy alakult,ahogy azt kislánykorodban megálmodtad,és az élet nagyon kegyetlen veled,de mindig van idő,hogy boldog légy! Erről nem tehetsz,hogy ez így történt!
- Nem Halmeoni,erről csak én tehetek! Jobban kellett volna magamra vigyáznom!
- Soha nincs késő változtatni a sorsunkon! Látom küldesz ez ellen a fiú ellen,de ugye tudod,hogy nem tudsz elmenekülni!
- Ezt a csatát én fogom megnyerni és nem leszek szerelmes! Ezt már nagyon rég eldöntöttem! Mindenkinek így a legjobb!
- Az idő megy! Ne bánj meg semmit! Csak rajtad áll,hogyan fogod eltölteni az időd!
Min Hwan épp visszaért mosolyogva, így már nem tudtuk folytatni a beszélgetést.
- Te pont olyan mosolygós vagy,mint az unokám! –mondta a visszatérő fiúnak,aki átadta nekünk a vizet.
- Bejöhetek máskor is meglátogatni?
- Gyertek együtt legközelebb! –mosolygott Halmeoni,és a mai napon többször láttam mosolyogni,mint egész hónapban. Nem bántam meg,hogy elhívtam Min Hwan-t,mert így sok mindenki arcára csaltunk mosolyt.
- Menjünk vissza!- mondta nagyi.
Visszatoltam ,immár a szobájába. Nagyon élveztem,a kertben üldögélni a sok színes virág között és azzal az eggyel a kezemben.
- Min Hwan megtennéd,hogy ezt a két virágot belerakod a vízbe? Na Mi-é is maradjon itt,ebben a hőségen elfonnyad,mire hazaérne. – átadtam az én virágomat is Min Hwannak,aki a szekrényhez ment és friss vizet töltött a vázába.
- Na Mi ölelj meg!
Odamentem és hatalmas mosollyal öleltem meg.
- Ne add fel a reményt lányom! – súgta a fülembe. Sírni szerettem volna. - Ha erősen hiszel,minden lehetséges. - Megsimogatta a hátam és könnyes szemmel váltam el tőle.
- Most pedig induljatok! Fáradt vagyok ,lepihenek! –állt fel óvatosan a kerekesszékből és segítettem neki az ágyhoz menni.
- Akkor mi megyünk! –mondtam.
- Fiam! –szólt utánunk,már a takaró alól. - Vigyázz Na Mi-ra.
- Öhm…Persze! Nem esik semmi baja!
Elhagytuk az otthont és a buszmegállóba indultunk!
- Most én kérdezem meg! Eljössz velem valahová?
- Most?
- Igen! –bólintott nagyot.
- Persze! –mondtam rá igen,hisz ő is szó nélkül eljött velem.
Két buszmegálló után csak sétáltunk egymás mellett.
- Hová megyünk? –ugyan azt csinálta velem,mint amit én vele és tényleg megölt a kíváncsiság,hogy hová visz!
- Itt vagyunk! –mutatott előre,ahol egy óriási szökőkút volt. Elkapta a kezem és berángatott alá. Óriás kacajokkal játszottunk a szökőkút alatt,mint két gyerek! A forró nyári levegő égette a bőrünket és igazán jól esett pár csepp frissítő víz.
Teljesen elfelejtkeztem az időről,már majdnem szürkület volt,mikor észbe kaptam.
- Mennem kell! Sajnálom!- kaptam fel a táskám a földről és el is rohantam.

Min Hwan Pov: Na Mi csak úgy elrohant,ahogy az órájára nézett! Én pedig úgy döntöttem egyenesen a bárba megyek,ahol a nappali dolgozók szorgosan „alakították” át az éttermet ,esti bárrá!
Seung Hyun a gitárja társaságában ült egy asztalnál,bánatosan vágódtam le mellé.
- Na mi újság? Le vagy törve ,mint a bili füle.
- Nincs semmi.
- A nem randid,nem alakult fényesen?
- Minden jól ment,addig míg ott nem hagyott.
- Nincsen szerencséd a nőkkel haver! –szorította meg a vállam.
- Igazad van! Akit megkedvelek,azzal soha nem jön össze. Miért?
- Lehet inkább az anyai ösztönt váltod ki belőlük?
- Ennyire gyerekesnek tűnök?
- Bár nem vagyok nő,de szerintem nem!
- Mit csináljak? –fújtam fel az arcom.
- Szerintem mikor ezt csinálod,az aranyos,minthogy gyerekes! Nálad ez már lassan ösztön lesz! Mutattad már neki az aegyodat?
- Hülye vagy? –néztem rá komolyan.
- Aegyo? –lépett a hátam mögé Jung Min,amivel kisebb sokkot okozott. Újra teljes feketében volt és mint mindig most is tökéletes. Ha kilép az irodából,teljesen átváltozik,de az irodán belül inkább hippire hajaz.
- Olyan cukin csinálja,oda voltak érte a suliban.
- Mutasd!
- Ne már! – nyafogtam.
- Gyerünk! Látni akarom! – parancsolt rám!

Fújtam egy nagyot és röhögve neki készültem.
- Hing Minari!- a legaranyosabb hangomon próbáltam csinálni. Mikor kinyitottam a szemem ott állt előttem Na Mi.
- Aigoo! –dőltem rá az asztalra teljes zavarban,míg a többiek csak rajtam kuncogtak.
- Lányok álma! –mondta Seung hyun. Fel sem néztem az asztaltól,csak erősen rátapostam a lábára.
- Auu…- nyafogott.
- Nos Na Mi,mit szól hozzá?- kérdezte Jung Min. Az arcom, ettől jobban már nem éghetett volna.
- Mihez?
- Min Hwan aegyojához! – felkaptam a fejem és csak mosolygott rám.
- Ha azt mondom,aranyosabb,mint a kiskutyám az elég kifejező?
- Nah látod Min Hwan,nincs miért aggódni,ez még mindig hatásos. Ha nem találsz barátnőt,ezzel még mindig rávehetsz bárkit,hogy simogasson. - nevetett Seung Hyun.
A vállába boxoltam.
- Mióta vagy ilyen agresszív? – simogatta fintorogva az ütés helyét.
- Amióta te ilyen idióta vagy! –nevettem.
- Na jól van lollipop,lássunk munkához,mert az aegyodból nem élünk meg,max ha ez egy cirkusz lenne.
- Most ezzel fogtok piszkálni?
- Igen! –vágták rá egyszerre.
- Remek!

2. fejezet Még jobban meg szeretnélek ismerni!

Na Mi pov:

Min Hwan érdekes fiúnak tűnik a szememben. Ha ő mosolyog nekem is mosolyognom kell,még ha sírni is szeretnék. Édesen kisfiús és nagyon aranyos férfi,aki megmelengeti a lányok szívét. Mióta itt dolgozik szívesebben járok be dolgozni,mert nincs időm mellette szomorkodni,csak nevetni.
Mindenben segít nekem,nem hagyja,hogy nehéz dolgokat emeljek,mindig ott terem,hogy kivegye a kezemből. Nagyon figyelmes és életvidám. Mikor az ember már azt gondolja,hogy a lovagiasság kihalt a világból,jön valaki,aki megcáfolja a dolgokat. Ilyen Min Hwan is.

Mint mindig most is mosolygott,pedig egy egész nehéz estén vagyunk túl.
Az asztalnál ültünk ,már takarítás után és másnapra hajtogattuk a szalvétákat, s közben próbáltam pár dologról kifaggatni.
- Mond csak Min Hwan! Mit tanulsz a suliban?
- Mivel a festészethez nincs tehetségem a vendéglátást választottam.

- Ohh..Akkor azért mozogsz otthonosan a pult mögött.
- Ühm.. –bólintott- Egy év múlva szeretnék nyitni egy kis éttermet,egy szolid helyet,ahová szívesen térnek be az emberek egy kis kására.
- Tudsz főzni?
- Enni jobban! – Bólogatott nevetve.
Soha nem gondoltam,hogy valaha is mókás lesz a szalvéta hajtogatás,de most igazán élveztem.

Min Hwan Pov:

Olyan édesen nevetett,hogy kényszert éreztem arra,hogy mindig megnevettessem vagy kedveskedjek neki valamivel,hogy mosolyogni lássam.
- És neked mi a foglalkozásod Noona?
- Noona? – meresztette rám nagy barna szemeit.
- Ne haragudj,csak kicsúszott!
- Ha szeretnéd hívhatsz így!
- Tényleg? Nem zavar?
- Nem! –rázta a fejét .
- Akkor jó! Nos Noona,mit tanultál?
- Hmm.. Noona festő! – arcomra kiült a döbbenet és vakargatni kezdtem a fejem meglepetten.
- Nem igaz! –nevetett. - Üzletvezetőire jártam.
- De jó! Akkor majd nyitunk együtt egy kis éttermet? – meglepődött és így válaszolt:
- Visszatérünk rá egy év múlva. - örültem neki,hogy ezt mondta,mert így még tudtam reménykedni,hogy egy év múlva is együtt leszünk.
- Ezzel készen is vagyunk! Ideje hazamennünk,elég késő van! –állt fel és az órára nézett,ami majdnem hajnali három órát mutatott.
- Omo! Mi történt a kezeddel? – láttam meg a lila foltot a karján,amikor a szekrényre rakta fel a szalvétát.
- Oh…- takarta el a tenyerével. kicsit zavarodott lett,de mosolyogva nézett fel rám.
- Sokszor vagyok ügyetlen és érzékeny is a bőröm, de egyébként csak elestem és beütöttem az asztal sarkába.
- Értem! –bólogattam aprókat - Vigyázz magadra!
- Rendben!
Felakasztottuk a kötényeket a fogasra és már indultunk is ki!
- Főnök! –dugtam be a fejem az irodába! – Elmentünk!
- Rendben!
- Jó éjt főnök! –kiabált be Na Mi.
- Vigyázzatok hazafelé.
- Rendben! –kiabáltuk vissza.
- Merre laksz? –nyitottam ki az ajtót és előre engedtem.
- Egy óra múlva jön a buszom,így hazagyalogolok!
- Hazagyalogolsz? Akkor nem lakhatsz messze!
- Egy megállónyira!
- Elkísérhetlek egy darabon?
- Nem szükséges! –tiltakozott.
- Noona nem akar velem sétálni! – Tettem az öklömet a jobb szemem elé és síró kisgyerekként kezdtem el színészkedni.
- De cuki! –nevetett. - De csak egy darabon! –emelte fel az egyik ujját.
- Oké –bólintottam nagyon az alsó ajkamat beszívva.

Ahogy mentünk egymás mellett a csend kezdett kínossá válni,ő törte meg.
- Mit szoktál csinálni akkor ,amikor épp nem a bárban dolgozol? – kérdezte felnézve rám.
- Szeretek focizni és zenét hallgatni és enni.
- Ki a kedvenced,akit szívesen hallgatsz?
- Téged! –vágtam rá,a szava elakadt és zavara rögtön kiült az arcára,ahogy nekem is.

NA MI POV:

- Téged! –mondta Min Hwan,amivel annyira meglepett,hogy csak annyira futotta az erőmből,hogy zavarba jöjjek!
- Köszönöm!- nyögtem ki végül a cipőm orrát bámulva.
- Szívesen! – hajolt közel az arcomhoz óriási mosollyal. A szívem nagyot dobbant,de ellenálltam a kísértésnek,hogy megcsipkedjem az arcát.
- Meddig szoktál aludni?
- Lássuk csak... Hajnali fél 4 körül általában otthon vagyok,és 7-8 óra alvás általában elég szokott lenni,olyan dél és 1 óra között szoktam felkelni. Miért?
- Holnap délután 3 óra körül ráérsz? Szeretném ha eljönnél velem valahová.
- Öhm? – láttam, nem érti a dolgot.
- Nem randira hívlak Min Hwan.- nevettem el magam. – Csak szerintem hasznos lennél egy munkámban,persze nem akarom rád erőltetni,ha nem akarsz nem kell velem jönnöd!
- De szeretnék elmenni!
- Akkor jó! De ezért nem kapunk pénzt!
- Ha vidáman telik el már megérte nem?
- De! –bólogattam a kisfiúsan felnőttes fiún. - Akkor holnap háromnegyed 3-kor a bárhoz közeli buszmegállónál.
- Ott leszek!
- És most menj haza!
- Rendben! Jó éjt! Akkor holnap! – fordult meg és még egyszer visszanézett inteni. Én is intettem neki és elindultam nagyon lassan. Vártam egy ideig,majd hátranéztem,hogy látom-e még,s mikor már úgy gondoltam,hogy nem fogok vele összefutni,megfordultam és elindultam abba az irányba,amerre ő ment az előbb és hazamentem.

Min Hwan Pov: Olyan boldog voltam,hogy örömömben madarat lehetett volna velem fogatni.
„ Vajon hova megyünk?” Ezen járt az agyam,amint befeküdtem pihe puha ágyikómba,de az álom gyorsan magába szippantott,és ugyanilyen gyorsan el is jött a reggel. Nagy dörömbölésre ébredtem fel. Valaki vadul püfölte az ajtómat. Kimásztam a világoszöld ágyneműm alól és kinyitottam az ajtót.
A napfény úgy vakított el,hogy nem láttam ki is áll velem szemben.
- Ki az? – mondtam álmosan.
- Itt a rendőrség,Házkutatási paranccsal jöttünk! Álljon félre!
- Ne ökörködj Seung Hyun! –vigyorogtam,amint felismertem.
- Nem látsz a csipától? Már dél is elmúlt! Anyukád küldött levest. - nyomta a kezembe a becsomagolt edényt és bement a lakásba.
- Anyu még most is próbál rólam gondoskodni!
- Mégis csak a fia vagy! Vagy a lánya? –röhögött és leült az ágyamra ,egy nylon táskában kezdett el turkálni.
- Emlékszem,mikor az osztály bulin beöltöztettek lánynak! Ha nem tudtam volna,hogy fiú vagy, engem is megvezettél volna.
- Ne is emlegesd azt az incidenst!- emeltem fel a kezem. - Azóta se tudtam feldolgozni. Egész nap rajtam lógott az a srác… le sem tudtam magamról vakarni.
- Meg kellett volna neki mondanod,hogy fiú vagy.
- Szerintem rájött,mikor meglátott a férfi mosdóban! – vigyorogtam.
- Pff… -Seung Hyun teljes torokból kezdett el röhögni. - Mekkora csalódás lehetett neki…
- Az volt! Látni kellett volna az arcát! – számhoz emeltem a kezem és úgy nevettem.
- Egyébként azért jöttem,hogy elhívjalak a pályára focizni!
- Ah,bocsi,ma nem megy,Na Mi-vel van találkozóm! – ültem le mellé az ágyra.
- Ehh? –meresztette rám a szemét.
- Nem randi,csak megkért,hogy kísérjem el valahová.
- Ő idősebb tőlünk nem?
- De! 3-om évvel!
- Omo! 3-al? Azt hittem max egyel vagy kettővel.
- Ugye hogy milyen ártatlannak tűnik?
- Tetszik nekeeed! –húzta el az „e” betűt Seung Hyun hozzá még a szemöldökét is húzogatta.
- Azt hiszem igen,de nem akarok rá nyomulni,valahogy kicsit félek.
- Ne legyél nyuszi,mert akkor elszalasztod! Ha igazán érdekel,akkor ne félj! Jó srác vagy,hülye ha kihagy egy ilyen partit mint te.
- Te most udvarolsz nekem?- néztem rá hunyorogva.
- NEM! – húzódott el tőlem.
- Tudom! Csak szívatlak! – elnevettük magunkat,hisz már ismerjük egymást régóta, mindketten tudtuk,hogy csak vicc az egész.
- Mégis mikor volt utoljára barátnőd? Emlékszel még rá?
- Nem! –nevettem.
- Akkor hajrá! –állt fel és elindult felvenni a cipőjét. - Megyek gitározom picit.
- Este nincs kedved lejönni a bárba? Valami zenészek is lesznek!
- Ott leszek! Szia! –intett és már ki is lépett az ajtón.
Csak ültem ott a pizsamámban, bambultam ki a fejemből. Teljesen kiürítettem a gondolataim,vagyis inkább csak próbáltam. Hátradőltem az ágyon nagyokat sóhajtva és a karom a szemem elé raktam.
Kicsit össze voltam zavarodva. Nem tudtam hogy kellene Na Mi-val viselkednem!
- Ajshh… - ültem fel hírtelen az ágyon. - Majd lesz ,ami lesz,nem aggódom,csak természetes leszek. - felálltam és a hűtőhöz mentem,amiből kivettem egy üveg vizet. Ittam pár kortyot,majd elmentem fürdeni. Tusolás után köntösben minimum egy órát álltam a szekrényem előtt,nem tudtam hova megyünk,és hogy mit kellene felvennem. Egy sötét nadrágot választottam egy fehér design pólóval és napszemüveget.
Még megettem anyukám főztjét és elindultam. Aggódtam,hogy időben oda érek-e,de már a buszról megláttam Na Mi-t, ahogy rövid farmer nadrágjában és barack színű felsőben ragyogott előttem mint a napsugár.
Úgy gondoltam menő leszek ,de ahogy odaértem elé,végigmért és visszafojtottan nevetett! Hát nem könyveltem el jól a menő vagyok dolgot,ugyanis ha kiröhögnek az nem egy jó jel.
- Min nevetsz? – mosolyogtam.
- Semmin! Menjünk! – de még mindig nevetett.
- Mond el!- Kaptam el a kezét,ami apró és bársonyos volt.
Egyszerre néztünk a kezünkre majd egymásra. Elengedtem a kezét.
- Sajnálom!
- Ani! Semmi baj!
- Mond el mit nevetsz!?
- Egyszer olyan vagy mint egy 5 éves kisfiú, akit meg lehetne csipkedni,másszor meg olyan vagy mint egy címlapról lelépett modell! Hogy csinálod? Biztos szereti a barátnőd!
- Biztos szeretné ha lenne! - Nem mondott rá semmit,csak mosolyogva elindult,és megnéztük a táblán mikor indul a busz! Nem kellett sokat várnunk,5 percen belül megékezett.
Felszálltunk a buszra,Na Mi az ablaknál ült én pedig mellette,nem akartam,hogy a lábunk összeérjen,nehogy kellemetlen legyen neki, így gondosan ügyeltem rá,hogy hogyan ülök.
- A következőnél leszállunk!
- Oké!
Az ablakon bámult kifelé az elsuhanó autókat,én meg őt néztem titokban.
- Megérkeztünk.
- Ahh… Igen!- kaptam el a fejem és gyorsan felálltam.
Na Mi vidáman indult el ,én meg csak loholtam utána mint egy kiskutya!
- Hová megyünk?
- Mindjárt meglátod! – Csendben követtem tovább,mígnem megállt egy nagy épület előtt,melyre felnézve a következőket olvastam:
„ Szöuli idősek otthona”.

1 fejezet! Létezik szerelem első látásra?

Iskolai napjaim mindig unalmasan teltek,de már csak egy hetet kell kibírnom a padok között! Az osztálytársaim  vidáman csevegtek a teremben,míg odakint borús idő volt,nagyon úgy nézett ki,hogy hamarosan esni fog! Az ablak mellett ültem és leláttam az udvarra,ahol a virágok a kis kertben ezer színben pompáztak,de érezni lehetett,hogy ők is hiányolják a nap sugarait.

- Hey Min Hwan! –kiáltott rám a legjobb barátom Seung Hyun.

- Ahh…  Mi újság? –eszméltem fel elmélkedésemből.

- Nincs valami jó kedved… - ült le az előttem lévő székre.

- Azon gondolkodom,hogy hol találhatnék egy állást.

- A nagybátyám bárjában felszolgálókat keresnek!

- Tényleg?- csillant fel benne a remény! 

- Ennyire dolgozni akarsz? Azt hittem egész nyárom bulizunk és csajozunk.

- Elköltöztem otthonról,gondoskodnom kell magamról! 

- Ahh tényleg…- fintorgott- Akkor ma megnézem a sose látott lakásodat is, aztán elmegyünk a bárba! 

- Ne várj túl sokat! 

-  Oké-oké,akkor add meg a címed! – sietetett.

 Felírtam neki egy kis cetlire és már ott is hagyott,mert kezdődött a következő óránk,ami olyan nehezen telt el,hogy minden percet óráknak éreztem. 

A nap szépen kisütött így hazasiettem,átöltözni. Egy fekete farmert vettem fel kockás inggel és sportcipővel. Alig hogy felöltöztem már kopogtak is,tudtam,hogy csakis Seung Hyun lehet az így kikiabáltam neki:

- Nyitva van,gyere be! – már nem volt kedvem neki ajtót nyitni,inkább gondosan beállítottam a hajam.

Láttam amint felmérően tekint körbe a lakásba.

- Mondtam,hogy nem nagy szám! 

- Hmm… Nem is olyan rossz kis lakás. - dörzsölgette az állát,majd elnevette magát komolyságán.

- Nem áll neked jól a komolyság. -  mosolyogtam.

- Tudom! –nevetett!- Egyébként Country bálba készülsz? –mutogatott le-fel az ujjával.

- Omo! Miért? – néztem végig magamon.

- Csak azért,mert nagyon kockásra vetted a figurát! 

- Nagyon gáz? Átöltözzem?- indultam volna a szekrényemhez.

- Nem az! – mondta fenn hangon. - Csak szívatlak! Menjünk már! – nevetett.

A bár két buszmegállóra volt a lakásomtól,egy nagy lépcsőn kellett felmenni,ahol egy pici teraszra értünk fel,neon táblán világított „Crow” .

- Lehet nem látszik,de ez egy nagyon felkapott hely! 

- Ebben a kis eldugott utcában?

- Nem kell minden jó helynek a központban lennie! 

- Igazad van… oké! – ismertem be.

Ahogy beléptünk,mindenhol a fekete és a fehér uralkodott. Ízlésesen kialakított bárpult fekete-fehér kockás csempével és végig tükörrel. A bárpulttal szemben egy kis színpad volt,a színpad előtt asztalok és székek,fehér terítővel letakarva. Seung Hyun magabiztosan mozgott az épületben,úgy gondoltam nem először jár itt,mivel még a csaposnak is intett. Átmentünk az egész épületen egy apró kis irodába,ahol az asztalnál egy harmincas éveiben járó férfi fekete atlétában ,farmerban és egy inggel a derekán dohányzott. És még én aggódtam a ruházatom miatt,ahogy a férfira néztem már csak az olaj hiányzott volna az arcáról és le se tudta volna tagadni,hogy autószerelő. Hosszúkás haja hátra volt kötve,de így is a fele a szemébe lógott. Így hogy nem én vagyok a legrosszabbul öltözött a teremben,kissé önbizalmat adott.

- Sziasztok srácok! Mi járatban? –huppant bele a székébe és keresztezve az asztalra tette a lábát.

- Hallottam,hogy kilépett az egyik felszolgálód,arra gondoltam,felvehetnéd a legjobb haverom! 

- Elkéstetek fiúk,egy hete felvettem egy felszolgálót! 

Nem látványosan,de letörtem.

- Ha lesz üres hely,rád gondolok kölyök!- állt fel a székből és oda jött elém.

- Choi Min Hwan vagyok! Örvendek! 

- Az én nevem Song Jung Min! És most várjatok meg míg átöltözöm!- bement egy másik helységbe,gondolatom szerint a mosdóba és a nyitott ajtó mögül kiabál.

- Hogy hogy dolgozni akarsz? Nincs iskola? 

- Egy hetem van még a suliból,azután valahol muszáj dolgoznom! – Kiabáltam neki én is.

- Gyertek,körbe vezetlek benneteket! – jött ki a fürdőből,és mint aki átváltozott,a haját leengedte,fekete farmert és fekete inget viselt. Alig 3 perc alatt el tudott készülni,és szinte tökéletes öltözéke volt…

Elindultunk utána,és ő folyamatosan beszélt hozzánk!

- 5 éve nyitottam a bárt,azóta sok törzsvendégre tettem szert. Nappal étterem,este bár és mindenki megtalálja a kedvére valót! Minden pénteken Karaoke est és szabadúszó zenészek is szoktak fellépni. A fiatalok nagyon szeretnek ide járni hétvégenként,nem lesz nektek rossz,ha néha benéztek! –kacsintott ránk.

- Ahjusshi! – kiáltott rá a pultban lévő emberre! – Már megint leitta magát? Ki van rúgva- ordította – Te meg fel vagy véve. -  ordította az arcomba,meglepettségemben ugrottam egyet. Ennyivel hagyott ott minket én meg csak pislogtam utána a számat biggyesztve.

- Ez most komoly? – néztem Seung Hyun-ra!

- Amit ő mond az mindig biztos!  Gyere! –intett a fejével és bementünk az irodába.

- Hyung? –tértünk vissza az irodába.

- Mit mondtál hogy hívnak? 

- Choi Min Hwan! 

- Nos Min Hwan, jövő hét péntek ,7 óra! Ne késs el! Nincs egyenruha,de nehogy ide gyere valami  szakadt rongyban! 

- Attól nem kell félni! Az utolsó hajszála a helyén szokott lenni! 

- Kuss már! – oltottam le.

- Akkorra elkészül a névtáblád is,és most tűnés,mert nekem nem ártana dolgoznom is,nem érek rá óvó bácsit játszani!

Az egy hét gyorsan eltelt és már a bárhoz tartottam,ahol Seung Hyun már a pultnál ülve várt rám,bámulva a színpadot,ahol felbőgött a zene majd vele egy édes angyali hang. A színpad szélén ült egy lány és egy nagyon szomorú szívhez szóló dalt énekelt. Nem tudtam róla levenni a szemem,mintha a világ lelassult volna körülöttem és magába szippantottak volna a hangok! Közeledtem Seung Hyunhoz,de nem tudtam levenni a szemem a lányról,aki végig kristálytisztán énekelt. A hangja olyan hatással volt rám,hogy szinte már fájt.

- Whhoooo!- tapsoltunk a dal végén.

- Ő a mai előadó? – néztem Jung Min-re.

- Nem,ő az alkalmazottam. - Meglepettségemet próbáltam leplezni ahogy a lány odajött hozzánk.

- Ő itt az új munkatárs!- mutatott rám.

- Choi Min Hwan vagyok! – hajoltam meg kissé.

- Sa Na Mi vagyok! Dolgozzunk keményen! –billentette félre a fejét és mosolygott rám angyalian.

- Ühm! – nyögtem ki! 

- Ő fogja neked megmutatni a dolgokat! – ütögette meg a vállam a főnököm.

- Mehetünk? –kérdezte a lány és én csak bólogattam.

- Ugye tudod,hogy nincs egyenruha?

- Igen! 

- De ezt kötelező felkötni! –akasztott le két fekete kötényt egy fogasról!

- Kösd fel,ha nem használod,akkor akaszd ide vissza a mosást én fogom elrendezni úgyhogy ne aggódj miatta! 

- Rendben! –bólintottam.

Első dolgunk,hogy a raktárból,ami itt van! –ment be egy fehér ajtón. - Kihordjuk a ma esti italokat.

Fel akart nyúlni a felső rekeszért!

- Majd én! –léptem elé és levettem a ládát.

- Köszi! –mosolygott.

- Kérdezhetek valamit?- néztem rá a lábával a kezemben.

- Attól függ mi az!? 

- Ilyen szép hanggal,miért épp itt dolgozol?

- Te miért dolgozol itt? 

- Mert nincs más lehetőségem!?- néztem rá az egyik szemem becsukva,ő meg csak mosolygott azzal „Az én helyzetem is pont ugyan ez” nézéssel,amire csak bólogattam.

- Most én kérdezek! Mond csak Min Hwan,hány éves vagy? 

- 20 múltam! 

- Omo! Értem!  Ne haragudj,hogy megkérdeztem! 

- Semmi baj! Én kérdeztem előbb.–mosolyogtam rá. 

- Jól áll ha mosolyogsz! – mosolygott,én pedig elszégyelltem magam.

- És aranyos vagy,mikor elpirulsz! 

- Ritkán kapok idegen lányoktól ennyi bókot! 

- Ahh,nem… én nem… - rázta a fejét a keze kíséretében.

- Semmit nem rétek félre nyugi! – raktam le az utolsó ládát is.

- Oké! Ezzel megvolnánk! – csapta össze a tenyerét.

- Most pedig elmegyünk a névtábládért,mert mindjárt nyitunk! – így elindultunk az irodába.

- Főnök Min Hwan megkaphatja a névtáblát? – felkapta és felém dobta,elkaptam és bámultam a kis táblát amit az ingemre csipeszeltem! 

- Akkor készen állsz az első éjszakára? 

- Szerintem azon már túl van! – mondta Jung Min.

- Ahh…- pirult el Na Mi- Én nem úgy gondoltam! 

- Persze hogy nem! Ajshh Hyung,ne beszélj hülyeségeket. - sziszegtem neki kimeresztett szemekkel,de ő csak hangos hahotázásba kezdett ,hangja betöltötte az egész irodát. Fejünket rázva fordítottunk neki hátat és elmentünk.

- Ne haragudj,én nem úgy értettem…- tördelte kezét a lány.

- Tudom! Semmi baj! De Hyung elég nagy idióta.

- Igen,néha kicsit zizi…- nevetett Na Mi  kislányos csilingelős nevetése zene volt fülemnek.

- Ugye tudod,hogy a pultban leszel? 

- Gondolom!

- Pár este és beleszoksz! 

- Voltam már csapos pár estére,meg a suliban is volt már hozzá szerencsém,annyira nem idegen…

-Szuper!

Amint kinyílt a bár ajtaja a tömeg elég gyorsan megtöltötte a termet,oly annyira,hogy megállásom sem volt a pult mögött,és elég nehéz volt Na Mi pörgését beérnem! 

- Huhh… szusszanjunk egy picit! – Ült le a pult másik oldalára velem szemben.
- Na hogy tetszik?
- Ha azt mondom,hogy tetszik elhiszed? – kacsintottam rá.
- hmmm…- tette az ujját a szájára és zümmögött. - El! –vágta rá hírtelen rám mutatva,majd elnevette magát. - Kitudja mikor zárunk… Nem vagy fáradt?
- Nem vagyok az,és különben is ahjumma szirén hangja akkor sem hagyna aludni,ha akarnék. - mutattam a színpadon lévő nőre,aki véleményem szerint a Macskákból adott elő egy darabot. Na Mi a színpadra nézett,majd rám és hangos nevetésbe kezdett.
- Vicces vagy!
- Igyekszik az ember! –rántottam vállat kisfiúsan.
- Kis gazember! – vágta hozzám az oldalán lógó törlőruhát.
- Miért???- nevettem rá.
- Ezzel veszed le a lányokat a lábukról!
- Mivel ?
- Ezzel a kisfiús viselkedéssel és ezzel a nevetéssel.
- Nem csináltam semmit.
- Gyere csak közelebb! –intett nekem,közelebb hajoltam hozzá,persze csupa piros arccal,de csak elkapta a fülem és az egyik asztal felé fordította a fejem,ahol két lány bámult engem,majd integetni kezdtek.
- Ahh… de ciki…
- Mi? –mosolygott rám,odafordítottam a fejem,túl közel volt az arca a nagy barna szemeibe el lehetett veszni. Hátrahúztuk a fejünket.
- Nem ismerem őket,nem intek vissza!
- Azok a Noonák,velem egykorúak lehetnek és vendégek nem halsz bele…
- Annyi idős Noonák,mint te? Idősebb vagy nálam?
- Igen! –nevetett! - 3 évvel.
- MOA? - emeltem fel a hangom meglepetten. - Fiatalabbnak nézel ki!
- Ezt bóknak veszi Noona!- állt fel- De ideje dolgozni is… Integess. - billegtette az asztal felé a fejét. Odanéztem még mindig engem bámultak. Intettem nekik,és még egyszer visszaintettek. Na Mi-ra néztem,aki vadul mosolygott rám. Az este olyan gyorsan elment,és Na Mi is ,még annyit sem tudtam neki mondani,hogy „jó éjt”.
Hajnali 3 elmúlt,mikor hazaértem és gyorsan ledobtam magam az ágyra. Akarva akaratlanul is Na Mi mosolygós arca lebegett a szemem előtt. Alsó ajkamat harapdálva gondolkodtam el,hogy:
Vajon létezik szerelem első látásra?